Gyáva, képmutató társaság lehet az, amelyik a minap mellszobrot avatott Hegyközpályiban szegény Horthy Istvánnak. Hiszen világos: valójában itt az apának, vitéz nagybányai Horthy Miklósnak szólt az árpádsávos tiszteletadás, meg az ő nevével fémjelzett korszaknak.
„Mi köze is lenne amúgy a kies Hegyközpályinak, ott a váradi dombokon túl, a kormányzóhelyetteshez, akinek e minőségében nem adatott ideje, hogy bármi maradandót alkosson. Gépészmérnökként, vasúti tervezőként, a legendás 424-es gőzmozdony egyik fejlesztőjeként nyilván érdemes emlékezni rá, bár Pályinak a hegyközi lankák között nincsen vasútállomása.
Nem, a tragikus sorsú fiatalember csupán egy újabb alkalom, egy apropó arra, hogy a határon inneni és túli szélsőjobb egy kicsit lobogjon. (Ha már úgyis lépten-nyomon avatják mifelénk a jobbikos irodákat.) S hogy miért éppen e bihari falu templomudvarán kellett ezt a mellszobrot leleplezni? Ennek is megvan a maga egyszerű magyarázata. A válaszhoz elég megtekinteni a hegyközpályi református lelkipásztor Facebook-oldalát, ahol nem kevés meglepődéssel olvashatjuk, hogy a tiszteletes úr munkahelye a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A templom meg a pártszékház, ugye? Vajon mit gondol erről a Királyhágómelléki Református Egyházkerület? S mit gondol arról az RMDSZ Bihar megyei szervezete, hogy egyik polgármesterük egy ilyen rendezvényen emelkedik szólásra. Ideje lenne már egy kicsit rendet tenni a fejekben."
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…