Az erdélyi magyarok jobboldaliak, környezettudatosak és bízva bíznak – de miben?

Van néhány meglepő eredménye is annak a nagymintás adatfelvételnek, amelyet a European Values Studies keretében a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet végzett az erdélyi magyarok értékrendjével kapcsolatban – és amelynek első két „fejezetéről”, a családra, nemi szerepekre, vallásosságra vonatkozóról, illetve a bevándorlás, idegenellenesség témájúról beszámoltunk korábban.

A politikai preferenciákra vonatkozó kutatási eredményeken annyira nagyon azért nem lepődtünk meg: elég nagy tételben mertünk volna fogadni arra, hogy az erdélyi magyarok jelentős része jobboldalinak vallja magát, mint ahogy arra is, hogy az egyházakban bízik leginkább.

Az viszont korántsem magától értetődő, hogy egyáltalán bízik valamiben. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy

az erdélyi magyarok jelentős része számára a bizalom fontos értéknek számít:

közel 28 százaléku(n)k gondolja úgy, hogy a legtöbb emberben meg lehet bízni, ami ugyan eléggé elmarad a nyugat- és észak-európai átlagtól (különösen az igen bizalomteljes skandinávoktól), de a posztszocialista térségen belül egyáltalán nem rossz arány, nagyjából a magyarországi szinttel vethető össze, és ez különösen szembetűnő, ha a romániai átlaghoz viszonyítjuk, amely a béka segge alatt a lista vége felé helyezkedik el a maga alig több mint 13 százalékával, olyan fejlett demokráciák társaságában, mint Grúzia, Bosznia vagy Albánia. Az viszont nem meglepő, hogy a bizalom foka a végzettséggel arányosan nő.

Node az emberekbe vetett általános bizalmon túl miben,

milyen intézményekben bízunk mi, erdélyi magyarok? Elsősorban az egyházakban,

mint erre fentebb utaltam, ebben toronymagasan előzzük a jóval szekulárisabb magyarországi átlagot, de kicsit a romániait is. Aztán, jóval lemaradva, de eléggé bízunk az oktatási rendszerben, a lista végén pedig a politikai pártok, a kormány, a parlament (szóval úgy általában a politikai intézmények) helyezkednek el. A fegyveres erőkben sem bízunk túlságosan, de ez szinte mindegyik európai kisebbségi közösség közös jellemvonása, érthető okokból. (Mi tagadás, mi, a sajtó sem büszkélkedhetünk túl nagy bizalmi indexszel. Hümm, hümm.)

Aztán, az erdélyi magyarok elég nagy része, több mint 58 százaléka vesz részt különböző – leginkább egyházi jellegű – önkéntes szerveződés munkájában, messze megelőzve ezzel az anyaországi, illetve romániai átlagot. A felmérés szerint egyébként a közösségi aktivitás egyenesen arányos a bizalom meglétével, tehát ebben is a skandinávok az éllovasok Európában.

A közösségi-civil aktivitás azonban nem feltétlenül tükrözi a politikai érdeklődés mértékét: az erdélyi magyarok politikai érdeklődése viszonylag alacsony a posztszocialista térségen belül, bár a romániai átlagot így is meghaladja, de a magyarországitól ugyanvalóst elmarad. Magyarán: az átlag erdélyi magyart nemigen érdekli a politika.

De ha mégis érdekli, akkor elég markáns álláspontja van:

fogózzanak meg, az erdélyi magyarság a legjobboldalibb közösség Európában,

ha lehet hinni a felmérésnek: ez az 1-től 10-ig (balról jobbra) terjedő skálán 6.54 százalékpontot jelent, amivel nemcsak a mérsékeltebb Nyugatot veri toronymagasan, hanem az olyan, relatíve jobbosnak számító országokat is, mint Lengyelország, Magyarország vagy akár Románia. Sőt, meglehetősen magas (16 százalék) azok aránya, akik 10-ből 10 pontra értékelték a saját jobboldaliságukat, ami de facto szélsőjobbnak számít (Romániában és Magyarországon ez az arány egyaránt 11 százalék). Ehhez azonban tegyük hozzá azt is, hogy az erdélyi magyarok körében igen magas azok aránya, főként a magyarországi helyzethez viszonyítva, akik határozatlanok, sehová sem tudják vagy akarják besorolni magukat politikai értelemben.

Kérdés persze, pontosan mit értenek jobboldali irányultság alatt a válaszadók: nálunkfelé a politikai identitásnak inkább kulturális tartalma van, mint gazdasági – de a vizsgálat utóbbira is rákérdezett. Nos, az eredmény, bár árnyalja a képet, de lényegesen nem változtat rajta: az erdélyi magyarok nagyobb részt jobboldaliak e tekintetben is, a gazdasági liberalizmus, az egyéni felelősségvállalás, a piaci verseny hívei inkább, mint az állami gondoskodásé vagy az egyenlősítésé (bár utóbbiak tábora sem elhanyagolható).

És ha már politika: mi teszi a demokráciát?

Erdélyi magyar honfitársaink szerint a demokrácia legfőbb jellemzője a női egyenjogúság megléte,

ezt több mint 73 százalékunk gondolja így, megelőzve ezzel a romániai átlagot, de lemaradva a magyarországitól. Ezt a demokrácialistánkon a vezetők szabad megválasztása és a polgári szabadságjogok védelme követi – és bár az olyan, tekintélyuralminak számító nézetek, mint az államnak való feltétlen engedelmesség vagy a hadsereg esetenkénti hatalomátvétele a lista végén kullognak, de az elutasítottságuk nem nagyon erős.

Mint ahogy annak sem erős az elutasítottsága, hogy az állam közterületen biztonsági kamerákkal figyeltesse meg az embereket, ezt állítólag 81 százalékban támogatják a romániai magyarok, ezzel az európai élmezőnyhöz tartoznak. Fontos azonban az, hogy közterületről van szó: azt ugyanis, hogy az állam ellenőrizze az internetes levelezésünket és tudtunk nélkül információkat gyűjtsön rólunk, általános népszerűtlenség övezi. Tehát:

közterületen figyelhetnek, de az intim szféránkat hagyják békén.

Ami egy olyan országban, ahol az állampolgárok teljeskörű állami (titkosszolgálati) megfigyelése általános gyakorlatnak számított évtizedekig, nem annyira meglepő hozzáállás.

Az Európai Unió további bővítésének tekintetében az erdélyi magyarok mérsékelten szkeptikusak, az európaiság meghatározásában pedig fontosnak tartják, hogy valaki Európában szülessen, legyenek európai felmenői és legyen keresztény: mindezekben megelőzik a magyarországi és romániai átlagot, abban viszont csak a romániait, hogy akkor lehet valaki európainak tekinthető, ha elsajátítja az európai kultúrát.

Jobboldaliság és gazdasági liberalizmus ide vagy oda, az erdélyi magyarok rendkívül környezettudatosak, jóval inkább azok, mint a román állampolgárok általában, de kicsit Magyarországot is megelőzik:

a környezetvédő attitűd több mint kétharmados támogatottságnak örvend köreinkben, akár a gazdasági növekedés rovására is;

ebben az európai kisebbségek közül csak a finnországi svédek elkötelezettebbek. Legalábbis deklaratív szinten, mert ha konkrét tennivalókról kerül szó (például hogy odaadnánk-e a jövedelmünk egy részét a környezetvédelemért), már csappan némiképp – de tényleg csak némiképp – a lelkesedés.

Apropó lelkesedés: a romániai magyarok meghökkentően nagy (43) százaléka valaszolt igennel arra a kérdésre, hogy háború esetén hajlandó lenne-e fegyverrel harcolni az országáért, ez persze elmarad a romániai és magyarországi átlagtól, de akkor is szembeszökő, még az elutasítóak és a határozatlanok nagy száma ellenére is. Az európai kisebbségek közül ebben is csak a finnországi svédek előznek bennünket, a lista végén a litvániai oroszok állnak, őket feltűnően nem fűti semmilyen vágy arra, hogy a baltikumi hazát fegyverrel védjék meg.

Kiss Tamás szerint ez a felmérés valószínűleg legmeglepőbb eredménye – bár Székely István Gergő ehhez hozzáteszi, nincs meggyőződve afelől, hogy az erdélyi magyar válaszadók az „ország” alatt Romániát értették...

• Az erdélyi magyarok szemüvegén keresztül ugyanazok az értékek fontosak, mint a román többség szerint
• Erdélyi, magyar és református? Akkor jó eséllyel nem rajong a bevándorlásért