Átváltoztatás
Szerző: Szántai János
2019. június 6. csütörtök, 10:17
Persze nem csak ez a baj a Janovics Jenő munkásságát (nem) bemutató kolozsvári kiállítással az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon.
Ki is ez a Janovics Jenő?

A kor kiemelkedő színésze, színházi és filmrendezője, producere Ungváron született 1872-ben és Kolozsvárott hunyt el 1945-ben. Nevéhez fűződik a kolozsvári színművészet megújítása, de a magyar film bölcsőjének ringatása is, hiszen létrehozta azt, amit ma kolozsvári (újabban erdélyi) Hollywoodnak neveznek, és olyan, később világsztárokká avanzsáló személyiségekkel dolgozott, mint Kertész Mihály (Michael Curtiz), Korda Sándor (Sir Alexander Korda) vagy Várkonyi Mihály. 1913 és 1920 között 65 némafilmet készített.

Mindenek előtt hadd jegyezzük meg: A TIFF-nek ehhez semmi köze. Inkább ártatlanul szenvedő szemlélője egy dilettáns, ám annál gátlástalanabb „tudományos” kizsákmányolásnak.

Tehát: a 18. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, mint eddig is, vannak szatellitrendezvények. Amelyek (pont, mint a Kolozsvári Magyar Napokon) szépen becsatlakoznak a nagy egészbe. Mindenki jól jár: a rendezvény kap egy programot ajándékba, a szervező pedig élvezi a hatalmas láthatóságot.

Az idei fesztiválon belengettek egy Janovics Jenő-akciósort. Van egy kiállítás a Bánffy-palotában, aztán szerdán délután egy konferencia a főtéri TIFF Lounge-ban, majd élőzenei kísérettel levetítik Janovics egyik filmjét, az 1920-ban készült Világrémet, a piarista templomban. Utóbbi azért a helyszín tekintetében kicsit pikáns, mert egy propagandafilmről van szó, amelynek témája a szifilisz. Vagyis egy nemi betegség. Amely tudjuk, milyen úton terjed. Mindezt egy templomban mutatják be. Szóval, pikáns. De éljen a nyitottság és a kultúra, persze.

Az általunk fellelt egyetlen magyar felirat a Bánffy-palota falán lógó óriásbanneren található. Hogy mi köze a géniusznak a teremtőhöz? Hát ja, Janovics isten volt a maga szakmájában.

És akkor vegyük sorra az eseményeket. Elsétáltunk először is a Bánffy-palotába, hogy megnézzük a kiállítást. Az első meglepetés az volt, hogy bár kora délután egy óra tájt érkeztünk a helyszínre, vagyis munka- és nyitvatartási időben, zárt ajtókat találtunk. Udvariasan érdeklődtünk, ugyan hogy lehetne valamilyen szezám-szerű jelszóra szert tenni, ám egy kedves hölgy elmagyarázta, hogy… sehogy. De meg szeretnénk nézni a nagy Janovicsról szóló kiállítást. De nem lehet. De miért nem? Mert csak később. Hánykor? Hát, olyan háromkor. És mégis mi az oka, hogy csak akkor? Az, hogy csak akkortól tudják biztosítani a kiállítási felügyeletet. Vagyis nem volt teremőr, na. Utóbb kiderlt, hogy az önkéntes teremőröket a TIFF (nem annyira) biztosította, ennyi tehát az ő saruk.

Oké, elmentünk, visszamentünk, némi nehézségek árán megtaláltuk a helyes utat (az emeleti körfolyosókra nyíló rácsajtókon lakat volt, a múzeumon keresztül lehetett elérni az áhított célt). Időnként megismételjük: mindez egy nemzetközi (!) filmfesztiválon történt. Oké bejutottunk a terembe, és nem is éreztük magunkat úgy, mint valami nemzetközi műkincstolvajok.

Lili Poór. Nem értjük, miért így, hiszen Janovics Jenő nevét nem fordítja meg a képaláírások géniusza. Hogy mit jelent a mondat? Tanuljon meg a külföldi is románul, ha tudni akarja.

És akkor innen jön a meredekebb rész. Nézegettük a valóban szépen felnagyított fotókat (többnyire ezek töltik ki a Szépművészeti Múzeum által rendelkezésre bocsátott négy termet) és olvasgattuk a hozzájuk rendelt feliratokat. Na és akkor itt ismét megjegyezzük: mindez egy NEMZETKÖZI filmfesztiválon történt. A feliratok csak és kizárólag románul közlik az információt. Ekkor jutott eszünkbe először a kérdés: hogy lehet valaki ennyire hülye, hogy így tökön szúrja magát? Hiszen a TIFF-re százával érkeznek a külföldi meghívottak, akik nem tudnak románul, az Isten szerelmére! Ja, arról már szinte nem is érdemes beszélni, hogy Janovics Jenő magyar volt, a TIFF-en minden évben van egy magyar nap, és egyáltalán, Janovics munkássága a magyar kultúra szerves része, ami mellesleg a képek egy részéről is ordít.

Persze, van ahol nem lehet elmeszelni, hogy Janovics Jenő magyar volt. Balra a szöveg magyar (és sok ilyen van még a tárlaton), jobbra pedig arról kapunk hírt, hogy Janovics Jenő megkapta a román állampolgárságot.

Aztán az is feltűnt, hogy a kiállítás szervezési elve nagyjából egy bukásra álló középiskolás diák szintjét súrolja, alulról. Összevissza, teljesen érthetetlen módszertant (?) követve sorjáznak egymás mellett a képek. Egy szakértő is nehezen igazodik el közöttük, hát még egy kíváncsi látogató. De van tovább is: az egyik nagy pannón az áll, hogy Janovics négy stúdiót hozott létre. Na, hát nem hozott. Egyetlen infrastruktúrát fejlesztett tovább az évek során. Na de még van tovább is: a kurátor valószínűleg úgy érezte, még szebb lesz a kiállítása, ha filmes tárgyakat is kiállít. Hát, mit mondjunk, kiállított: a múlt század ötvenes-hatvanas éveiből származó kamerákat, vetítőgépeket. Amelyeknek, már elnézést, mi a francos közük van Janovicshoz? Ilyen alapon egy dvd-t is kiállíthatott volna. Ja, a legszebb azonban a mester asztala. Mindenféle könyvek, iratok hevernek rajta, meg egy Erika írógép. A márkát ugyan ismerhette Janovics, de hogy a kiállított példányt nem látta, az szinte biztos, tekintettel arra, hogy 1945-ben elhunyt. Egyáltalán, ilyenkor illik odaírni, hogy rekonstrukció, vagy valami.

Az ominózus dolgozóasztal. Az Erika írógéppel. Amely kicsikét fiatalabb, mint Janovics Jenő.

Hát így. Semmiféle tájékoztató anyag nincs a kiállításon, pár brosúrafotón és egy falra akasztott (nyilván kizárólag román nyelvű) szövegen kívül, amely kimeríti a tökéletes bulshittelés fogalmát. Így kezdődik (fordítjuk, ugye, román nyelvből): „Volt egyszer egy Ember (kérjük, ne röhögjenek)… Volt egyszer egy Álom (na jó, lehet röhögni)… Akkor és ott történt, hogy magának a Filmnek sikerült a varázslat, a politikai, etnikai, felekezeti vagy társadalmi gátakat áttörni, amelyek gyakran alkottak nehezen áthágható akadályokat ugyanazon közösség tagjai közt...” És ez így megy végig. Na de menjünk tovább, mert van hova.

Megnéztük, kik azok, akik ezt az akciót összedobták. Az embert, aki lecsapott Janovicsra, mint valamiféle őskori talált tárgyra, Varga Attila Carolnak hívják, és a magyarbarát elnökéről, Ioan-Aurel Popról (is) híres Román Akadémia kolozsvári Gheorghe Baritiu Történeti Intézetének munkatársa, történész. Feltehetőleg a Ghepard Communication felelt a fotók nagyításáért, ők megtették a dolgukat. Nos, ezek után naná, hogy kíváncsiak voltunk a nagy Janovics-akció második felvonására, a főtéri, konferenciaként meghirdetett eseményre. Hogy miért kell konferenciának nevezni egy ilyen közönség előtti beszélgetést, nem tudjuk, de a fentiek után már semmin sem csodálkozunk. Varga úr beszélgetőtársa maga Tudor Giurgiu filmrendező volt, a TIFF főszervezője. Aki szépen felvezette az eseményt, mondván, hogy régebb ő sem igen tudott sokat Janovics munkásságáról, de aztán hála például Zágoni Bálint producernek, filmrendezőnek (na, ő valóban alapos ismerője a témának, filmet és albumot is készített Janovicsról), aztán átadta a mikrofont ennek a Vargának, ült egy kicsit, majd felállt és elment. Biztos sok volt a dolga. Bár nem csodálkoznánk, ha megunta volna Varga úr dumáját, aki továbbra is a román-magyar hidak és felületes, ám annál bombasztikusabb információk bullshitáradatával kedveskedett az egybegyűlteknek. Csak egy példát ragadunk ki: Varga úr úgy tudja (tegnapig, ugyanis jelen sorok szerzője javított kicsit a tudásán), hogy két darab film maradt fenn a Janovics-érából. (Négy darab maradt fenn.) Pedig a témában már megjelent román nyelvű (egész pontosan három nyelvű) könyv, Zakariás Erzsébet írta, és éppen a TIFF-en mutatták be, 2014-ben, amint meg is írtuk, többnyelvű címmel.

Ezen a vetítőgépen sem pörgött a Világrém filmszalagja 1920-ban.

Varga úr bullshit-diskurzusa után az egyik jelenlévő őszintén felszólalt, hogy ő megnézte a kiállítást, de bevallja, egy csomó mindent nem ért. Hát nem csodáljuk, tekintettel a kurátori munka rettenetes színvonalára. Azt is megkérdezte a felszólaló, hogy ugyan miért nem ismerik Janovics munkásságát román körökben, mire Varga úr a nyelvi gátakra hivatkozott. Jelen szöveg írója igyekezett felvilágosítani a felszólalót, hogy biza ennek az is lehet az oka, hogy Janovics Jenő az idei TIFF-en is bemutatásra kerülő Világrém (1920!) című film kivételével az összes filmjét egy másik országban (értsd, a korabeli Magyarországon) rendezte. Így alakult. Aztán pedig megkérdezte Varga urat, hogy ha már egy nemzetközi (nemzetközi, érti?) filmfesztiválon vagyunk, hogyan lehetséges az, hogy a kiállítás nyelve kizárólag román. Mire Varga úr kedvesen mosolyogva elmagyarázta, hogy ő úgy gondolta, elsősorban a román közösségnek kell ezt a történetet elmagyarázni. És innen minden világos lett.

Ecce homo: Varga Attila Carol a konferenciának nevezett csevelyen.

Zárszó helyett: Varga Attila Carol úr (film)történészként és kurátorként szánalmasan megbukott. Viszont abban vérprofi, hogyan kell kisajátítani egy kulturális személyiséget. És akkor hadd spekuláljunk egyet mi is: talán ez is volt a célja.

comments powered by Disqus
A törvénykezési jegyzőkönyvek „pletykás” írnokai izgalmas adalékkal szolgálnak a kincses város múltjáról.
Klaus Iohannis egy újabb elnöki mandátum kedvéért kulcsrakészen átadta Romániát stratégiai partnerének. Amerikának, naná!
Ha valami elkeserítő, akkor ez az.
Mit csinál, ha eljön az Apokalipszis? Na?
Marosvásárhely polgármestere folyamatos zsarolással és a bérleti szerződés megszegésével vádolja a katolikus egyházat. A katolikusok szerint ő az, aki megszegte a szerződést.
És ez csak a jéghegy csúcsa. Az frissen odatett igazgató véget vet a munkahelyi divatbemutatóknak.
Úgy tűnik, az a helyzet, hogy Románia rendesen fél Magyarországtól.
Diszkriminációt kiált a határon túli románok ügyeiért felelős minisztérium.
Erdély legvagányabb arisztokrata hölgyének életébe és gondolataiba nyerhetünk bepillantást egy hiánypótló kötet révén.
A 91 éves Szabó Gyuri bácsi hasznos népgyógyászati tanácsokkal látta el a kolozsváriakat. Ezek közül jegyeztünk le jópárat.
Ezekről (is) mind szó volt a keddi Iohannis-Trump találkozón a Fehér Házban.
És nagyjából az egész társadalom. Többek közt ez is elhangzott azon a vitát sem nélkülöző kolozsvári rendezvényen, amelynek résztvevői az erdélyi magyar történelmi egyházak és az államhatalom viszonyát vizsgálták a kommunizmus időszakában.
Haáz Sándor karnaggyal a közösségkovácsolás tudományáról, a zenekar sikerének a titkáról beszélgettünk a Fili kolozsvári fellépésén.
Itthon kapott ki a CFR a Slavia Prágától az utolsó selejtezőkör első mérkőzésén.