A felhorgadó metooizmus mint agresszor

Nézem a tévét. A riporter megkérdez egy európai parlamenti képviselő hölgyet, hogy vajon őt már zaklatták-e szexuálisan. Válasz: Nő vagyok! Természetesen igen!

Tehát,

a szexuális zaklatás szükséges és elégséges feltétele a hölgy szerint az, hogy valaki nő legyen.

Érzésem szerint ez irtó rossz fényt vet a női nemre. És a férfiakra is, mellesleg. Ha minden nőt zaklatás ér, akkor kis bukfenccel minden férfi értelemszerűen macsó, szexista, zaklató. Én is. Aki ugyan még életében nem zaklattam senkit, de hát… férfi vagyok.

Menjünk tovább. Olvasom, hogy Marilyn Manson (pont ő, akit az átlagpolgár inkább nevezne zaklatónak, mint bármi egyébnek, ugye) kirúgta a basszusgitárosát. Mert az illető ex-barátnője kijelentette: a kilencvenes években a bőgős úr megerőszakolta. (Igaz, ez még súlyosabb, mert nem csak a kukiját mutogatta neki, hogy fogd már meg, édes.) Ha így, akkor ez a basszusgitáros egy vadállat, börtönben a helye. Ám ezt bizonyítani is kell. Mert van ez a fránya ártatlanság vélelme. Egyelőre gyakorlatilag az történt, hogy egy kijelentés alapján a fickót kirúgták az állásából. Sajnálom, egyelőre ez a tényállás.

Tovább. Fontosnak érzem, hogy

azok a nők és férfiak, akiket szexuális zaklatás ért, tegyenek róla.

Feljelentést, például. A metoo-kampány viszont - a jogi útra terelt vagy legalább beismerő vallomással zárult esetektől eltekintve – csupán comingout-orgia, legalábbis egyelőre. Hollywood, a globális film és a morális reveláció fellegvára virális bátorságot lövellt a szélrózsa minden irányába. Felszabadította a láncra vert Erkölcsöt. Értem én, a legfehérebb liliom a legsötétebb szennygödörből is szárba szökkenhet.

Az az érzésem (macsó, szexista, potenciális erőszakolóként), kicsit megint átestünk a ló hisztérikus oldalára. Nem is kicsit. Nagyon. Emlékszünk Joseph Raymond McCarthy szenátorra? Az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság és a mccarthianizmus virilis atyjára. Akinek a vezetésével emberek százait idézték be (mindenféle bizonyíték nélkül!), hallgatták ki és eskették meg, hogy nem tagja a kommunista pártnak. Aki pedig nem volt hajlandó esküdni vagy megjelenni, kirúgták, zaklatták és feketelistára tették. Így járt többek közt szegény Kárpáthy Korvin Géza (alias Charles Corvin) is, pusztán amiatt, hogy 1951-ben már Magyar Népköztársaság volt a szülőhazája (mellesleg Felvidéken született). Irtó veszélyes dolognak tartom, hogy

a felhorgadó metooizmus fulmináns állapotában ujjal lehet mutatni emberekre

és mindenféle bizonyíték nélkül ki lehet jelenteni: ez egy zaklató, egy agresszor, egy ragadozó. És ennek következményei is lehetnek az illetőre nézve: kirúghatják, megbélyegezhetik stb.

Tehát: én, a macsó, szexista, potenciális zaklató csak arra kérek mindenkit, ha lehet, ne a tömeglélek agresszív extázisában rontson másokra. Ha valóban trauma érte, ha valóban zaklatták, szedje össze magát (elhiszem, roppant nehéz) és tegye meg a szükséges lépéseket, hogy az illető megkapja a magáét. Ha szeméremsértésben vétkes, meghatározott idejű börtön jár érte. De nem életfogytiglani szégyen. Ha azonban a zaklatottnak bármiféle (morális, esetleg egyéb természetű) kételyei vannak, akkor inkább igyon meg egy kávét egy kedves ismerőssel. Vagy udvaroltasson. Sokkal kellemesebb.