Így bánt el a hétvégi vihar Kutyfalvával – fotóriport

Elmentünk a helyszínre és megnéztük, milyen pusztítást végzett a vihar a Maros megyei településen.
Hirdetés

2016. június 19. minden bizonnyal gyászos emlékű napként vonul be a Marosludastól néhány kilométerre fekvő Kutyfalva történetébe. Pár nappal ezelőtt elképesztő erejű vihar csapott le a falura és rövid időn belül hatalmas pusztítást végzett. Mindössze hét percig tartott az ítéletidő, de a károk helyreállítása hónapokig, sőt évekig is eltarthat.

A történtekről úgy értesültünk – és a közvélemény is –, hogy Lukács Vilmos István helyi református lelkész a Facebook-on kért segítséget és támogatást a műemléktemplom helyreállítására. Így szerzett tudomást a helyzetről a magyar kormány is, csütörtökön pedig a helyszínre látogatott Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára. Az ebből az alkalomból tartott sajtóeseményre mi is meghívást kaptunk.

Ilyen volt, ilyen lett a 15. században épített, azóta többször is átépített templom. Ez a legmegdöbbentőbb látvány, amikor bekanyarodunk a református templom elé. A torony felső része, a fémlemezzel borított faszerkezet, a sisak egyszerűen eltűnt, mintha valaki egy nyisszantással levágta volna. Megy fel a tekintet a tornyon, aztán megáll, mert nincs hová mennie tovább, ott csak az ég van, a tető eltűnt. (baloldali fotó: hereditatum.ro)

 

Közelebb érve kiderül, hol van a sisak. Az 1963-ban készített tetőcsúcs szinte sértetlenül hever a templomfal és a kerítés közötti szűk területen. Furcsa, a szél úgy sodorta le, hogy az oldalbejárat tetejét és a fát is alig sértette meg a hatalmas test.

 

Ott hevernek a toronydíszek is a templom tövében. Ezek már többé nem kerülnek vissza a helyükre.

 

A református templomok tornyán szokványos, villámhárítóval kombinált csillagelemet sem túl gyakran látni ilyen közelről.

 

Így néz ki egy templomtorony belülről, a faszerkezeten alig látszik a zuhanás, a fa tartóoszlopok törtek el.

 

A vihar után a faluban több mint 24 órán át nem volt áram, a kidőlő fák ugyanis széttépték a vezetékeket. Ottjártunkkor fejezték be az utolsó munkálatokat az áramszolgáltató társaság karbantartói.

 

A környék utcái ilyen halmokkal vannak tele. A lakók összeszedték a lehullott cserepeket, tetőelemeket, most az út szélén kupacokban vár elszállításra a törmelék.

 

Ha nem cserép, akkor ágak hatalmas halmai. Rettentő fapusztítást végzett a vihar, fenyők, gyümölcsfák voltak az áldozatai.

 

Ez a fa a kastélykert sarkán állt, hatalmas, tekintélyes, lombos őrként. Eddig.

 

Ez a ház éppen felújítás alatt állt, amikor jött a vihar. Úgy néztük, éppen nem lakják, ezért is láthatók még öt nappal a vihar után is a pusztítás nyomai.

 

Már csak néhány melléképületen lehet látni foghíjas tetőzetet. Az emberek ugyanis nem sokat gondolkodtak, a vihar után azonnal visszafedték a házaikat. Akinek nem volt kéznél cserepe, vagy nem volt pénze rá, az istállóról, csűrről, fásszínről szedte le a cserepet, inkább az maradjon fedetlenül, mint a ház. Máshol nejlonfóliával fedték be a lyukas részeket.

 

Hirdetés

Közben megjelenik a templomnál Ilie Şuta polgármester is. A PSD színeiben ötödszörre is megválasztott elöljárót szeretik a helybéliek, tisztességes, dolgos  településgazda, mondják. Arról beszél, hogy teljes gőzzel zajlik a falut ért károk összeírása, hogy megkaphassák a kormányzati támogatást a helyreállításhoz. A templom nem önkormányzati tulajdon, de a polgármester maximális támogatásáról biztosítja a parókiát, az újjáépítéshez szükséges engedélyekkel nem lesz gond. A viharban senki nem sérült meg, ez kész csoda, válaszolja kérdésünkre. A tönkrement termésért is kárpótlást kapnak a gazdák a kormánytól.

 

Ő pedig Lukács Dávid István, Kutyfalva fiatal református lelkésze. A parókiával is rendesen elbánt a vihar, a kertben nincs épen maradt fa, az udvart vastagon borítja a lehullt éretlen szilva. A lelkész nagyon köszöni a szellemi és anyagi támogatást, ami azonnal beindult a Facebook-bejegyzésének közzététele után.

 

Ez látható a parókia udvaráról. A szomszédos fészer tetőszerkezete bedőlt, teljesen újjá kell építeni.

 

Megérkezett Budapestről Puskás Imre örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár. Azt mondja, ők is a Facebook-ról értesültek a történtekről, és azonnal felmerült, hogy a magyar kormány hogyan segíthetne a műemléktemplom helyreállításában.

 

A lelkész körbevezeti, megmutatja a templomot, a lezuhant tetőt, a beázott mennyezetet…

 

… majd a templomban tartott rövid sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár elmondja, hogy a magyar kormány Rómer Flóris Tervéből állítják helyre a templomtornyot. A határon túli magyar épített kulturális örökség megóvását szolgáló tervnek van egy vis maior helyzetekre elkülönített kerete, ebből finanszírozzák egy ideiglenes tetőszerkezet felhúzását, ami akár egymillió forintba is kerülhet. Az összeg felét várhatóan a református püspökség állja. Ezzel párhuzamosan elkezdődik az új, végleges toronysisak tervezése, 2017 elején pedig az újjáépítése is.

 

A helyszínre máris megérkezett egy budapesti építészcsoport. Méréseket, vázlatokat készítenek az ideiglenes toronysisak elkészítéséhez.

 

Közben elsétálunk a közeli Degenfeld-kastélyhoz. Ez a látvány fogad a bejáratnál. Az út közepén fekvő kukoricakast messziről röpítette ide a szélvihar.

 

A hajdan gyönyörű kastélykert így néz ki most, mindenfelé gyökerestül kidőlt évszázados fák hevernek.

 

Fatörzseken kell átlépnünk, hogy megközelítsük a kastélyt. Az épületet nem érte nagy kár, csak néhány cserép hiányzik, de a park gyakorlatilag megsemmisült.

 

Szomorú látvány a kasélyhoz vezető útra dőlt fa.

 

Ezt a főútról is látni, a kerítést, a fészereket a földdel tette egyenlővé a vihar.

Hirdetés