És magasra csap a Kollektív Hiszti lángja

Rettenetes tragédia, ami péntek este a bukaresti Colectiv klubban történt.
Hirdetés

A halálos áldozatok száma 32-re növekedett, amikor ezt a szöveget írom.

Ugyanakkor epével a számban állapítom meg, hogy az eseményeket követő „köztéri” hisztihőhullám is rettenetes. A médiacsatornákon, közösségi oldalakon parttalanul terjed a legkülönbözőbb mirigyek leve. Mint a futótűz. És éppen olyan sokféle formában jelentkezik, mint mondjuk, egy égési seb. Megpróbálok néhányat kategorizálni.

Amihez már hozzászokhattunk: a nemzeti médiaarénák, -klubok, -kocsmák, -köpködők napok óta

siratóasszonyok gyülekezeteivé váltak.

Félreértés ne essék: kell a gyász, kell a közbeszéd, kell a tiszta víz a pohárba. Viszont nem kell a pátosz, a krokodilkönnyek, a jajongás színháza, a mediatizált könnygázgránát-sor.

Aztán ott van a klasszikus „itt a bűnös, hol a bűnös” játszma. A beszélők (szóvivők, politikusok, intézményi illetékesek) egyrészt vért követelnek, a korrupcióspirálban pörgő bűnösök vérét, de most, azonnal. Ugyanakkor viszont embert, Istent biztosítanak arról, hogy ők maguk olyan tiszták, mint a ma született bébi segge. (Mellesleg, nem kell einsteini logika ahhoz, hogy bárki rájöjjön: néhány nap alatt nem lehet levágott fejeket kitűzni a parlament bástyáira, legalábbis a demokrácia szabályai szerint. Viszont lehet, például, vért adni. Sok romániai polgár megtette. Egyetlen romániai illetékesről se hallottam, aki megtette volna. A pókerarcú elnök se. A simlis miniszterelnök se. A troll belügyminiszter se. A perselycsörgető Dániel pátriárka se. A bugris Piedone polgármester se. Ha véletlenül megtették volna, megkövetem őket. Szívesen tenném. Meg publikusan.)

Egy másik igen elterjedt hisztériatípus

a konspirációs „leleplezés”.

Erre általában sajtósok hajlamosak, de nem kizárólagos joggal. Például az a kedves újságíró, aki szerint Gabriel Oprea szervezte meg az egész incidenst, hogy elterelje magáról a figyelmet, a konvojkalandba belehalt rendőr kapcsán. Persze, a konspirációs elméletekkel éppen az a baj, hogy akár igazak is lehetnének, ha… Azt még nem hallottam, hogy a magyarok gyújtották fel a klubot, hogy eltereljék a figyelmet egy Erdély meghódítását célzó titkos hadműveletről, de ha nagyon hangosan gondolkodom, még valamelyik hagymázas őrült felkapja, és fájdalomtól el-elcsukló hangon világgá üvölti.

Aztán ott vannak

a spirituális hisztérikák.

Hirdetés

(Félreértés ismét ne essék, mindkét nem képviselteti magát ehelyt.) Akik szerint maguk a fiatalok okozták a halálukat, mert ilyen szörnyű, elfajzott, sátánista zenéket hallgatnak a pokol klubhelyiségeiben. A tizenhatodik századból katapultált ortodox pópák, akik az első gyanús jelre kihajtanák bárkiből az ördögöt, bármilyen eszközzel és bármi áron; eszelős kis zsebnácik (ezt a nevet leírom: Ionuț Țenéről van szó, aki mellesleg a kolozsvári polgármesteri hivatal alkalmazottja, a jóisten se tudja, miért), akiknek vegytiszta dáko-román hazafisága és lángoló emberbaráti szeretete a sátánizmus emlegetésében merül ki, annak ellenére, hogy egyetlen magyar sem volt az áldozatok között; hatodrangú mellmodellek és tarotból tutit olvasó javasnyanyák, akik csak fröcsögik, amit épp a hormonszintjük diktál. A sor naponta bővül.

Egy másik, nem kevésbé ellenszenves kategória

a morális lovagoké.

És lovagináké. Akik erkölcsi piedesztálra helyezik saját magukat: itt vagyunk, tessék, mi gyászolunk, mi bakacsinra mázoljuk a Fb-profilképünket, mi nem megyünk kocsmába szombat este, mi hamut… bocsánat, az most nagyon ciki lenne, meg politikailag inkorrekt, érted…, ööö, megvan, vizet szórunk a fejünkre, látjátok-e? Ti bezzeg mutogatjátok a cinikus fejeteket, elmentek a kricsmibe, berúgtok, pedig bezzeg… nemzeti gyász van… aljas banda. Kedves morálpuncik és petek: ennek az internetes gyászkommandónak körülbelül annyi a reálértéke, mint a polgármester, a belügyminiszter, a pátriárka meg a többi gesztuspolitikus kalaptrükkjeinek.

Végül álljanak itt

az opportunisták is.

Mint a bukaresti Expirat klub tulajdonosa, aki – szintén morális indíttatásból – tett is valamit, nem csak a szót fosta. Bejelentette, hogy bezárja a klubot. Tiltakozásképpen, hogy ebben az ügyben, ebben az országban senki nem mond le soha. Nos, a magam részéről két esetet látok. Az egyik: az illető meghibbant. Attól ugyanis, hogy ő bezárja saját klubját, sem a halottaknak, sem a hozzátartozóknak, sem a klubokba netán még bemerészkedőknek nem lesz jobb. Meg neki magának sem. Hiszen elveszti a munkahelyét. Amit, gondolom, szeret, mert azért csinálja. A másik: kapóra jött neki a dolog. Így hősként jöhet ki egy olyan dologból, ami más körülmények között esetleg bilinccsel járt volna.

A hiszti lángorkánja sokkal nagyobb,

mint amilyen képet sikerült festenem róla. Nem említettem az ország minden kocsmáját bezáratni kívánókat, az építészeket szidalmazókat, a klubok titkos üzelmeit leleplező, amúgy klubfüggő celebeket stb. Lehet, nem is kell őket emlegetni. Lehet, csak le kéne húzni őket az információs vécén, mint a szart. Felelősséggel teljesen. És azokra figyelni, akik teszik a dolgukat. És nem érnek rá hormonálisan lángolni.

Hirdetés