Kampánysztráda

Várhatóan tavasszal rajtolhat az újjáépítés, illetve kezdődhet a munka több más sztrádaszakaszon. Már félünk, hogy mi lesz a vége. Jövőre önkormányzati és parlamenti választások is lesznek.
Hirdetés

„Miután hosszas huzavona után idén sikerült versenytárgyaláson kiválasztani a munkálatok folytatóját, egyelőre amiatt nincs semmiféle előrelépés, mert a győztes konzorciumban részt vevő vállalkozások hajba kaptak, és egyúttal az autópálya-társaságra is mutogatnak, hogy előleg nélkül ne várjanak semmit. Lesz még ebből új licit, legyinthetünk lemondóan, abból kiindulva, hogyan zajlik nálunkfelé az ilyesmi.

A dél-erdélyi sztrádán valamivel jobb a helyzet, de józan ésszel egyszerűen felfoghatatlan, hogy egy év se telt el a szalagvágás óta, s máris újraépítésre szorul a Nagyszeben és Szászváros közötti szakasz egy része. Hogy ki a hibás, nehéz lenne megmondani. Sok múlott a kivitelezőn, ez vitathatatlan.

Azonban az egyenletben semmiképp sem elhanyagolható elem az a tény, hogy tavaly ilyenkor már javában dúlt az államfő-választási kampány, Victor Ponta kormányfőként pedig tudta, hogy sokat nyom majd a latban az urnák előtt, hogy nemrég autópályát avatott. (Már-már abszurdba illő egyébként, hogy a pántlikát közlekedési miniszterével elvágták ugyan, a sztrádaszakaszt viszont nem vették át.)

Most pedig várhatóan tavasszal rajtolhat az újjáépítés, illetve kezdődhet a munka több más sztrádaszakaszon. Már félünk, hogy mi lesz a vége. Jövőre önkormányzati és parlamenti választások is lesznek.”

Hirdetés