„Ma már a politikus logikai síkon mond ellen a szerethetőségnek, nincs is szüksége rá, csak a gőgre. Inkább féljék a fejedelmet, mint szeressék. A mostani rajongás ugyanis már a szorongás hívó szava: csak a miénk legyen a kormány mögött, különben oda az ország, a magyarság, és az összes földcsakra. Pedig miért is lenne így?
Egyáltalán mikor hív majd ez az ország bácsinak még valakit? Szijjártó vagy Rogán bácsi? Gyurcsány bácsika? Hát már a nyelv törik ketté a gondolatra is. Nincs olyan mondat, amely elbírná.
Persze más idők voltak, még bennünk is sok remény motozott, a jövőbe vetett hitet még komolyan lehetett venni, nem csak röhögve sírni rajta a romkocsmában. Talán nem ártana kötelezővé tenni a leendő államfőnek, hogy fordítsa le A gyűrűk urát. De ma már ott tartunk, hogy inkább kimásolnák valahonnan. És ez a lejtő is elég sokat elárul szellemi állapotainkról.
Persze jobb úgy felfogni, hogy Árpi bácsi volt kivételes és rendhagyó, és a mostani a rendes ügymenet, ilyen a demokratikus világban a politika, az ember, és a mindent kibíró mondat.
Szijjártó bácsi majd sokat fog erről mesélni.”