Katalóniának döntenie kell: fehér vagy fekete? - EXKLUZÍV

Katalónia precedens nélküli regionális választások színhelye volt szeptember 27-én, és a függetlenségpárti politikai alakulatok abszolút többséget szereztek a katalán parlamentben. A Junts pel Sí (Együtt az Igenért) koalíció 62, a baloldali CUP (Népi Egység) tömörülés pedig 10 helyet szerzett: az abszolút többséghez 68 helyre volt szükség. A Junts pel Sí koalíció – amely Katalónia két legnagyobb pártját, a CDC-t (Katalán Demokratikus Konvergencia, Artur Mas kormányzó jobbközép pártja – szerk. megj.) és az ERC-t (Katalán Republikánus Bal, a CDC szövetségese – szerk. megj.), továbbá pártonkívüli civil aktivistákat tömörít – és a szélsőbaloldali szeparatista CUP párt létre tudja hozni a parlamenti többséget.

Amennyiben a CUP – amint azt egyes tagjai hangoztatták – nem kívánja Artur Mast elnökké választani, akkor újabb választásokra kerül sor a jövő év folyamán.

A legtöbb elemző valószínűtlennek tartja ezt a forgatókönyvet,

Marc Gafarot

és úgy véli, hogy a CUP adott ponton megegyezésre jut a Junts pel Sí-vel, amennyiben bizonyos „szociális” és „politikai” kompromisszumokat meg lehet kötni.

A CUP – a jó szándék feltételezhető kinyilvánításaként – bejelentette: nem fogja a „folyamatot” kisiklatni, még akkor sem, ha Artur Masra kell szavaznia. A CUP tudja, hogy decemberben általános választások következnek Spanyolországban, és nem kívánja elősegíteni azok helyzetét, akik – az állammal való szembenállás nehézségeit elkerülendő – bármilyen, spanyol részről érkező csábító ajánlatot elfogadnának a választások előtt. A valóság az, hogy a megszerzett 72 parlamenti hellyel

a szeparatista pártok jóval meghaladták a 68-as szám képviselte mérföldkövet,

ugyanakkor megszerezték a szavazatok 48 százalékát is. A többi parlamenti hely a következőképpen oszlik el: a Ciutadans (Polgárok) párt 25 helyet szerzett, és ezzel az első unionista párt, amely szavazatokat vitt el a PP-től (Néppárt) és a szocialistáktól. Őket a PSC (Szocialista Párt) követi, 16 parlamenti hellyel. Aztán jön a Katalónia történelmének legrosszabb parlamenti választási eredményeit hozó PP (11 hely).

A következő a sorban a Catalunya Sí que es Pot (baloldali föderalista koalíció), ha lehet, még rosszabb eredménnyel (11), mint amit három évvel korábban az ICV (Kezdeményezés Katalóniáért, a helyi zöldpárt, a koalíció egyik tagpártja) elért. Az Unió Democratica de Catalunya, a volt CiU  koalíció (Konvergencia és Unió, Artur Mas korábbi választási szövetsége) egyik tagja, a föderalizmus védelmezője, elvesztette a parlamenti képviseletet.

Artur Mas, a katalán kormány elnöke és a Junt pel Sí választási listáin negyedik helyen szereplő politikus felszólította a pártokat, fogadják el a szeparatista győzelmet, és ígéretet tett, hogy a kialakult helyzetet „Spanyolország, Európa és a világ irányába tanúsított együttgondolkodás és jó szándék” jegyében fogja kezelni. Mas szerint

a választási eredmények megteremtik a Junts pel Sí számára a szükséges erőt és legitimitást,

hogy „tovább vigye a függetlenség ügyét”. A szeparatista koalíció két pártja, a CDC és az ERC egyetértett a katalán kormány jelenlegi elnökének nyilatkozatával.

A függetlenségpárti erők által a választások előtt elfogadott cselekvési terv szerint a szeptember 27-i választások „azt a törvényes mechanizmust alkotják, ami által a katalán nép a saját politikai jövőjéről gondolkodni kíván”. A cselekvési terv tartalmazza a megteendő lépéseket, amennyiben a függetlenségpárti alakulatok parlamenti többséget szereznek.

A tervben 4 fő lépés szerepel:

1. A katalán parlament formális nyilatkozata, mely szerint beindítja „egy új állam, avagy a Katalán Köztársaság” építésének folyamatát.

2. Egy alkotmányozási folyamat beindítása, az új Alkotmány elkészültének, illetve elfogadási módozatának meghatározása nélkül.

3. A nemzeti átmenet biztosítását célzó mechanizmusok kidolgozása, különös tekintettel a fő állami struktúrákra, mint amilyen a katalán adóadminisztráció és a társadalombiztosítási rendszer.

4. „A folyamat demokratikus jóváhagyása, a katalán nép által”, anélkül, hogy meghatározná az aktus jellegét: népszavazás vagy új parlamenti választások.

A cselekvési terv néhány homályos megfogalmazást is tartalmaz, a lehető legszélesebb körű támogatottság érdekében. A kitűzött célok elérésének határidőit sem szabja meg, ahogy azt sem, hogy lesznek-e formális egyeztetések a spanyol kormánnyal vagy sem.

A közvélemény-kutatások eredményei megosztottságot tükröznek.

Egyesek szerint a katalánok nagyon csekély százaléka szeretne Spanyolországon belül maradni, kedvezőbb regionális adózási feltételek, egy valóban föderális struktúrában érvényesülő nagyobb politikai önállóság, továbbá az identitást, nyelvet és kultúrát jobban védő törvényi keret mellett. Más eredmények csekély függetlenségpárti többséget mutatnak, függetlenül attól, hogy milyen ajánlatot tesz majd Spanyolország.

Minden felmérés megegyezik abban, hogy a katalán nép 75-80 százaléka támogatja egy népszavazás kiírását a függetlenség ügyében. A(z) – egyesek számára – kényelmetlen igazság a következő: soha nem fordult még elő, hogy az összes leadott szavazat 48 százaléka függetlenségpárti legyen (nem számítva az üresen hagyott szavazólapokat és az érvénytelen szavazatokat, amelyek csak tovább növelnék a függetlenségpárti százalékarányt), és az unionista pártokra leadott szavazatok aránya ne haladja meg a 37 százalékot. Elképzelhető, hogy

a mérleg nyelvét végül a hitelét vesztett „harmadik útra” szavazók fogják jelenteni

(a szavazatra jogosultak 12 százalékáról van szó, akik az önkormányzatiság korlátozott változatára voksolnak), akiknek inkább előbb, mint utóbb választaniuk kell majd a teljes függetlenség és a centralizmus között. Ez a jelen pillanat és a közeljövő kérdése. Katalónia többé nem öltözik szürkébe. Dönteni kell: fehér vagy fekete!

A szerző a Katalán Demokratikus Konvergencia párt külügyi kabinetvezetője. A szöveget fordította: Szántai János