Svédbotrány

Nem szívesen lennék most Göteborgban magyar író.
Hirdetés

„Én ugyan a fél kezem felén meg tudnám számolni, hogy hányszor voltam magyar íródelegáció tagja, de a tapasztalat mindig ugyanaz volt: mindenki válaszolt minden kényes kérdésre, de soha nem lovalta bele magát valamilyen vérgőzös ellenálló szerepkörébe. Nem esik jól, nem is egészen tisztességes. Arról nem beszélve, hogy nem Bodor Ádám, de még Jókai Anna sem testesíti meg Magyarországot, a magyar kormányt, még ha utóbbit a tenyerén is hordozzák a hazai kormánypolitikusok. Ami irodalom, az nem politika, bármennyire is szeretnénk néha. Egy regény vagy vers se nem bontja, se nem építi a kerítést.

 
Viszont az már érthető, hogy néhány művész szeretné számon kérni az emberség hiányát, és bojkottálna – csakhogy ezzel a magyar irodalom és ottani képviselői is csapádba esnek. Főként azért, mert ekkor már a kutyát sem érdekli a könyv, vagy a szerző, és a bojkottot hirdetők szemében már a gulyáspaszta is a bűnös politikát testesíti meg, nem csak a Sinistra körzet vagy a magyar nagykövet. Ilyenkor kicsit már mindenki veszít.
 
Persze az sem jönne rosszul, ha az érintettek nem úgy viselkednének, mint a durcás kisgyerek. Ha képesek lennének tűrni a kritikát, és nem csak azt hápognák, hogy egy megnyitó nem a kormánykritika terepe. Ha képesek lennének megszokni, hogy az irodalom és annak eseményei a szabad beszéd és gondolatok terepe. Ahol csak érvekkel és nem durcáskodással lehet bármit is elérni. Sőt, az sem árt, ha valaki időnként el tudja ismerni a hibáit. Egy ilyen aprócska gesztussal talán már nem is lenne olyan sötét a kép.”
Hirdetés