Különös csend

Talán a kulisszák mögött már az új kormány felállításáról egyezkedtek?
Hirdetés

„Annak is tanúi voltunk, végső kétségbeesésében miként vagdalkozik Ponta, hogyan próbálja visszaszerezni a választói bizalmát populista intézkedésekkel, hangzatos ígéretekkel, felelőtlen osztogatással, dühöngő magyarellenes szólamok segítségével – feláldozva ezzel két szomszédos, szövetséges és egymásra utalt állam kapcsolatait is!

Mostantól pedig a jelek szerint azt követhetjük figyelemmel, miként szigetelődik el még inkább a román miniszterelnök és vele együtt az ország Európában éppen akkor, amikor egyre fokozódik a migrációs nyomás, Romániának pedig erős, megbízható regionális szövetségesekre volna szüksége, hogy érvényesítse álláspontját, érdekeit. Igaz, e népvándorlás pillanatnyilag mentőöv lehet Ponta számára, a krízishelyzettel elfoglalt európai politikusok és döntéshozók talán kevésbé figyelnek majd a bíróság elé állított miniszterelnökre és viselt dolgaira, az ország megítélésének azonban – tehát nekünk, Romániában élőknek – egyelőre felbecsülhetetlen károkat okoz, hogy a kormány vezetőjét a vádlottak padjára állítják.

Ami viszont ebben az amúgy valóban előrelátható fejlemény után kialakult helyzetben igencsak különös, az a hatalmas csend, amely belengte tegnap a román politikát. Az államfő igen szűkszavú nyilatkozatán kívül sehol semmi reakció, az ellenzék mintha nem is akarna igazán lecsapni a tálcán kínált lehetőségre, hogy újfent kérje a kormányfő távozását, a Szociáldemokrata Párt vezetői meg sem szólaltak, sem ki nem álltak Ponta mellett, sem el nem fordultak tőle, a mérleg nyelvének tartott Gabriel Opreát pedig mintha a föld nyelte volna el. E nagy csend okait csak találgatni tudjuk: az igencsak kevéssé valószínű, hogy beletörődtek a jelenlegi helyzetbe, és afféle status quo mentén várják majd a jövő évi választásokat. Talán a kulisszák mögött már az új kormány felállításáról egyezkedtek?”

Hirdetés