A tanévnyitó ünnepség minden évben felemelő és megható esemény. Hiszen megannyi ifjú vág neki ismét az ostromnak, hogy meghódítsa a tudás várát. Még ha idelentről oly bevehetetlennek tűnik is ez a vár, mint annak idején Trója.

Idén a Szent Mihály templomban ünnepeltem az ostromot, a lányommal. Bementünk, és megpróbáltuk elképzelni a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát, az ismert Harry Potter-sorozatból. A hangulat varázsa elragadott, a sok-sok mosolygós arc, a mennyei orgonamuzsika, a szívet tárogató kórus, a barokkosan kavargó egyházi pompa pedig csak tetézte a habot a tortán.

És akkor jött az első gondolati atombomba. A hangszórókból Noé történetének zanzásított változata hangzott el, azzal a metaforikus utalással, hogy az iskola is pont olyan bárka, mint annak idején a Noé-féle. És persze az is benne volt a pakliban, hogy az Úristen biza megharagudott az emberekre, mert csak bűnöztek és bűnöztek, és elhatározta, hogy elpusztítja az egész bandát, ugye, Noét és családját kivéve, aki a világon kábé az egyetlen jó ember volt akkoriban. A Noé-epizód után közvetlenül meg az a gondolat áradt szanaszét az éterben, hogy Isten mennyire nagyon szeret minket. Annyira nagyon, hogy egyszülött fiát is feláldozta érettünk. Szóval nagyon.

Oké, értem én, hogy az egyik ószövetségi történet, a másik meg inkább új, de akkor is, kérdezem: mit gondolnak a tisztelt beszélők, hogyan rakódik össze a két Istenről alkotott kép az esetleg odafigyelő gyermeki fejekben? Az abszolút Terminátoré, meg az abszolút Szeretőé? Bocs, de ezt talán jobban át kellene gondolni máskor. Mert így fennáll a kockázat, hogy valaki, vagy valami nagyon nem jól jön ki ebből a gondolatkísérletből. És nem ez a cél, azt hiszem.

A másik ideatikus bomba Vákár István megyei tanácsalelnök fejéből érkezett, aki a mikrofonhoz lépve feltette a költői kérdést: Mit is keres egy politikus a templomban? Hát, őszintén, a kérdést én is felteszem magamnak időnként. És minden alkalommal ez a naiv válasz jön: egy politikus ne keressen semmit a templomban. Hagyja otthon magát. Hadd menjen csak a polgár, az apa, a férfi, a nő, a magyar, a mittoménmi az Isten házába.

Amúgy nagyon jó élmény volt a tagnapi templomi megnyitó. Az előkészítősök bevonulását meg is könnyeztem.