// 2025. november 11., kedd // Márton
Szántai János Szántai János

Tanévnyitó: mit keres egy politikus a templomban?

// HIRDETÉS

Erre kerestük a választ a tegnapi ünnepélyes tanévnyitón. Többek között.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szántai János
2015. szeptember 15., 08:28

A tanévnyitó ünnepség minden évben felemelő és megható esemény. Hiszen megannyi ifjú vág neki ismét az ostromnak, hogy meghódítsa a tudás várát. Még ha idelentről oly bevehetetlennek tűnik is ez a vár, mint annak idején Trója.

Idén a Szent Mihály templomban ünnepeltem az ostromot, a lányommal. Bementünk, és megpróbáltuk elképzelni a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát, az ismert Harry Potter-sorozatból. A hangulat varázsa elragadott, a sok-sok mosolygós arc, a mennyei orgonamuzsika, a szívet tárogató kórus, a barokkosan kavargó egyházi pompa pedig csak tetézte a habot a tortán.

És akkor jött az első gondolati atombomba. A hangszórókból Noé történetének zanzásított változata hangzott el, azzal a metaforikus utalással, hogy az iskola is pont olyan bárka, mint annak idején a Noé-féle. És persze az is benne volt a pakliban, hogy az Úristen biza megharagudott az emberekre, mert csak bűnöztek és bűnöztek, és elhatározta, hogy elpusztítja az egész bandát, ugye, Noét és családját kivéve, aki a világon kábé az egyetlen jó ember volt akkoriban. A Noé-epizód után közvetlenül meg az a gondolat áradt szanaszét az éterben, hogy Isten mennyire nagyon szeret minket. Annyira nagyon, hogy egyszülött fiát is feláldozta érettünk. Szóval nagyon.

Oké, értem én, hogy az egyik ószövetségi történet, a másik meg inkább új, de akkor is, kérdezem: mit gondolnak a tisztelt beszélők, hogyan rakódik össze a két Istenről alkotott kép az esetleg odafigyelő gyermeki fejekben? Az abszolút Terminátoré, meg az abszolút Szeretőé? Bocs, de ezt talán jobban át kellene gondolni máskor. Mert így fennáll a kockázat, hogy valaki, vagy valami nagyon nem jól jön ki ebből a gondolatkísérletből. És nem ez a cél, azt hiszem.

A másik ideatikus bomba Vákár István megyei tanácsalelnök fejéből érkezett, aki a mikrofonhoz lépve feltette a költői kérdést: Mit is keres egy politikus a templomban? Hát, őszintén, a kérdést én is felteszem magamnak időnként. És minden alkalommal ez a naiv válasz jön: egy politikus ne keressen semmit a templomban. Hagyja otthon magát. Hadd menjen csak a polgár, az apa, a férfi, a nő, a magyar, a mittoménmi az Isten házába.

Amúgy nagyon jó élmény volt a tagnapi templomi megnyitó. Az előkészítősök bevonulását meg is könnyeztem.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Sorin Grindeanu mosolya – egy szimbólum és ami mögötte van

Fall Sándor

Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.

A jogállamiság elvénél csak egyvalami fontosabb: az önérdek

Varga László Edgár

Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort
Krónika

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort

Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros  – videóval
Székelyhon

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros – videóval

Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig
Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
Székelyhon

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

// még több főtér.ro
Örökre bement az öltözőbe Jenei Imre
2025. november 06., csütörtök

Örökre bement az öltözőbe Jenei Imre

„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.