Anonim gerillák kétnyelvűsítik a Felvidéket

Látványos, provokatív akciókkal hívták fel magukra a figyelmet a Kétnyelvű Dél-Szlovákia csoport tagjai, akik időnként a szlovák rendfenntartó szervekkel is összeütközésbe kerülnek. A KDSZ egyik – névtelenséget kérő – aktivistájával beszélgettünk.
Hirdetés

Rajtaütésszerűen feltűnnek, táblákat cserélnek le, kétnyelvű feliratokat helyeznek ki, majd villámgyorsan odébbállnak: ők a Kétnyelvű Dél-Szlovákia (KDSZ) aktivistái, akikről legutóbb a dunaszerdahelyi vasútállomás „meghekkelése” kapcsán írtunk (lásd az első beágyazott videót). A piros overallos gerillák évek óta azon ügyködnek, meglehetősen profi módon és már-már pimasz elszántsággal, hogy a civil aktivizmus eszközeivel orvosolják a nyelvi jogsérelmeket a Felvidék jelentős magyar közösséggel rendelkező déli részén – akcióikról alaposan lehet tájékozódni Facebook-oldalukon és honlapjukon.

Beszélgetőtársunk a KDSZ aktivistája, aki – mivel a szervezet tevékenysége a törvényesség határait feszegeti – egyelőre névtelenséget kért, bár elárulta: a hatóságoknak eddig nemigen sikerült fogást találniuk rajtuk. Amit tesznek: tudatos polgári engedetlenség, mert úgy gondolják, egy társadalom sokszínűségének – hisz Szlovákia kétségkívül többnemzetiségű és többnyelvű ország – az állam nyelvpolitikájában is tükröződnie kell.

 
Mit kell tudni a KDSZ-ről? Az akcióitok ötletes, dinamikus, de a legalitás határán mozgó szervezetet mutatnak. Mennyire vagytok „titkosak”?
 
Anonim szerveződés vagyunk, persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy összejöveteleinket elhagyatott bányákban vagy titkos kazamatákban tartjuk. A névtelenséget a közéletet eleve politikai kategóriákba záró és pártos címkékkel megbélyegző szemléletmód miatt választottuk. Célunk a kezdetektől az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a magyar nyelvhasználat problémás helyzetére, miközben elkerüljük azt, hogy a KDSZ tagjait személyes népszerűséghajhászással vádolják.
 
 
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia tagjai olyan fiatal civilek, akik szerint az elismerés nemcsak a többségben lévők privilégiuma, hanem a kisebbségben élőknek is ugyanúgy jár. Célunk ezért a nyelvi egyenlőség megteremtése, a vizuális kétnyelvűség szorgalmazása. Projektjeinket mindig egy-egy olyan területen hajtjuk végre, ahol a magyar nyelv hátrányban van az „államnyelvhez” viszonyítva. Tipikusan ilyenek az üzletek feliratai, a vasúti megnevezések és a közlekedési táblák (utóbbi kettő esetében a szlovák jogszabályok semmiféle engedményt nem tesznek a magyar igényeknek).
 
Milyen kapcsolatban álltok a szomszédos országok – elsősorban Erdélyre gondolok – más, szintén a többnyelvűség elismertetéséért küzdő magyar civil szervezeteivel?
 
Jól ismerjük egymás kezdeményezéseit. Az erdélyi aktivistákkal rendszeresen szoktunk találkozni a különböző nyári szabadegyetemeken. 2014-ben a Gombaszögi Nyári Táborban került sor egy nyelvhasználati kerekasztalra az erdélyi jogvédőkkel, de a kapcsolatfelvétel már korábban megtörtént. Mindenképp hasznosnak tartanánk a kolozsvári Igen, tessék!-féle modell felvidéki meghonosítását, ami a kulturálisan érzékeny marketing jegyében bátorítaná a vállalkozók többnyelvűségét.
 
Az erdélyi magyar civilek változatos, de jóval szelídebb módszerekkel dolgoznak, mint a KDSZ (a skála a flashmoboktól, utcai performanszoktól a bírósági pereskedésig terjed). Mit tanácsolnátok az erdélyi kollégáknak, hogyan lehet hatékonyabbá tenni a nyelvi érdekvédelmet?
 
Találkoztunk már olyan erdélyi véleménnyel, miszerint a mi felvidéki kezdeményezéseink látványosabbak és bátrabbak lennének. Ebben azért látni vélünk egy adagnyi túlzást. Lehetséges, hogy az erdélyi akciók visszafogottabbak, de ugyanakkor érezhető mögöttük egyfajta konszenzus, az, hogy a magyar közösség összezár. Ez jól látható volt Lakó Péterfi Tünde bírsága esetében, amikor napok alatt zsákszámra gyűltek össze az egybanisok. 
 
A szlovákiai magyarok mobilizálása ennél jóval bonyolultabb feladat. A második világháborút követő lakosságcsere megszüntette a magyarság városi középosztályát, az értelmiségét és a falusi nagy- és középbirtokosságát, aminek következményei mindmáig hatnak. Majd jött 40 év szocializmus és 25 év kisebbségellenes nyelvtörvényekkel megalapozott államnacionalizmus, ami sok magyart elbizonytalanított az identitásában. Talán ezért is érezzük szükségét a látványos megmozdulásoknak, mert vastag a közömbösség fala, amit át kell törnünk.
 

 
A jó nyelvi érdekérvényesítés egyik alapja a jogszabályok pontos ismerete, amivel a nyilvánosság előtt akkor is hatékonyan lehet érvelni, ha az állami szervek sajátosan értelmezik a joguralom intézményét. Hiányzó törvényi szabályozás esetén pedig fontos a nemzetközi példák, a nemzetközi egyezmények és uniós irányelvek hangsúlyozása, ami szintén közelebb vihet a céljainkhoz. Kiemelten fontos a többségi nemzet előítéleteinek lebontása – talán ez a legnehezebb feladat. Sulykolni kell, hogy a magyar nyelvhasználat nem irányul senki ellen, nem vezet az állam destabilizálásához, a románoktól/szlovákoktól a kétnyelvűség nem vesz el semmit. Erre szép példa a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala által fenntartott honlap, ami objektív és szenvtelen képet közvetít a szlovák többségnek a magyarokról és igényeikről.
 
Végezetül pedig a közösségi média használatára hívnánk fel az erdélyiek figyelmét, amelynek révén nem csak széles közegeket tudunk megszólítani, de a média esetleges torzításait is mérsékelni tudjuk. Nekünk úgy tűnik, hogy egyre inkább előtérbe kerülnek azok az erdélyi fiatalok, akikre már ez az új szemléletmód jellemző, gondolunk itt mindenekelőtt a kolozsvári nyelvhasználati aktivistákra. 
 
Egy „gerillaszervezetnek” melyek a legfontosabb eszközei? Milyen mértékben ajánlatos feszegetni a törvényesség határait, és honnantól válik kockázatos tevékenységgé? Mit tapasztaltatok, megfigyelnek-e a hatóságok, a titkosszolgálatok?
 
Kezdeményezéseinkkel az erőszak nélküli polgári engedetlenség elvét követjük. Ez jelenthet tudatos törvénysértést (lásd az engedély nélkül felállított kétnyelvű útjelző táblát Dunaszerdahely mellett), de semmiképp sem jelenti mások jogainak megsértését. Lelkiismereti okokból folyamodunk a polgári engedetlenség eszközeihez, mert úgy gondoljuk, ha egy társadalom sokszínű, akkor annak az állam nyelvpolitikájában is meg kell nyilvánulnia. Ezért érezzük szükségét a magyar nyelv hivatalossá tételének a magyarok által lakott településeken.
 
A rendőrséggel elvétve akadtak problémáink, például amikor az egyik aktivistánkat bevitték kihallgatásra, azt tudakolva, hogy kik azok a személyek, akikkel együttműködik. De nem jutottak sokra, mivel jogász is van közöttünk, aki, miután a helyszínre érkezett, kiderült, hogy a rendőrök semmi kézzel foghatót nem tudnak ellenünk felmutatni. Amikor Pereden érvényt szereztünk a helyi népszavazásnak és lecseréltük a hivatalos helységnévtáblát a polgárok által megszavazott „Pered” táblára, a járási rendőrkapitány hat hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegetőzött, noha az eredeti táblát nem loptuk el, hanem elpostáztuk a belügyminiszternek.
 
 
Ennek a túlzó fellépésnek sokat köszönhetünk, hiszen nagyban hozzájárult az akció népszerűsítéséhez. A galántai buszpályaudvar kétnyelvűsítésekor (lásd az első szövegbeli fotót – a szerk.) viszont már a helyszínen is megjelentek a rendőrök, de az egységes piros munkaruháink miatt arra jutottak, hogy minden bizonnyal hivatalos megbízatásból cseréljük az információs táblát. Ami a titkosszolgálatokat illeti: különféle legendák keringenek egy magyarokért felelős részlegről, de a működésükről semmiféle pozitív tudásuk nincs.
 
Ha jól tudom, 40-50 emberből áll a KDSZ „magja”. Hogyan lehet összehangoltan mozgatni ezeket az embereket, hierarchikus szervezettség hiányában?
 
Egy levelezőlistánk van, amin folyamatos információcsere zajlik. Itt találjuk ki a projektjeinket, és itt jelentkeznek terepmunkára azok az aktivistáink, akik tanulmányaik vagy munkájuk mellett épp ráérnek. Ezen kívül van egy Facebook-felelősünk, aki folyamatosan kommunikál az oldal követőivel. Érdemes követni a KDSZ Facebook-oldalát, hiszen nem csak a saját kezdeményezéseinkkel foglalkozunk, hanem minden olyan kérdéssel, ami a felvidéki magyarok nyelvhasználatával összefügg.
 
Egy-egy olyan akció, mint a dunaszerdahelyi, igényel némi infrastruktúrát és anyagi hátteret. Hogyan tudjátok ezt biztosítani, hivatalosan be nem jegyzett szervezetként?
 
Sok tenni akaró ember van, akik örülnek, ha megkeressük, bevonjuk őket. Ezért aztán nem jelent problémát még egy tűzoltóautó beszervezése sem, mint ahogy azt az ekeli vasútállomás kétnyelvűsítéséről szóló kisfilmben láthattuk (lásd a második beágyazott videót – a szerk.). Az anyagi hátteret pedig közösségi finanszírozással igyekszünk biztosítani. Az a tapasztalatunk, hogy a magyar közösség jópár tagja kész anyagiakban is hozzájárulni a nyelvhasználat bővítéséhez, ha világosan látja a célt, amire a kisebb-nagyobb adományokat használjuk.
 
Tapasztalatotok szerint milyen mértékben hatnak a civil akciók a hivatalos politikára, főként a magyar politikai szervezetekre? Hogyan tekintenek a civilekre?
 
A szlovákiai magyar politikusok értelmezésében a civil szféra a politika szolgálólánya. A civil szervezetek feletti ellenőrzés nálunk is hatalmi kérdés, ami lehet, hogy a választási mobilizációban segíthet a pártokon, de hosszabb távon megbosszulja önmagát, hiszen elfojtja a folyamatos fejlődéshez nélkülözhetetlen kritikát.
 
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia pártpolitikailag független szerveződés, ez azonban nem érdem, hanem egyszerű tény. Tapasztalható nálunk egyfajta egészséges feszültség a pártok és a civilek között, ez viszont szükséges ahhoz, hogy az érdekképviselet minősége a jövőben a jelenleginél jobb legyen. Jó példa erre a vasúti kétnyelvűség problémája, amiről a magyar politikusok 20 évig azt se tudták, hogy létezik. Amióta a KDSZ néhány performansszal felhívta erre a figyelmet, a Híd párt kétszer is beterjesztette a parlamentben azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a vasútállomásokon kikerülhettek volna a hiányzó magyar táblák is. A kormánytöbbség ugyan leszavazta, de a magunk részéről biztosak vagyunk benne, hogy kedvező csillagállás esetén a magyar érdekeltségű pártok többé nem feledkezhetnek el a vasúti táblákról.
 

 
Ez fontos tapasztalat lehet Erdélyben is: választott politikusaink nyilvánosság előtti számonkérése nem a nemzeti egység felrúgása, hanem egy olyan folyamat, ami végső soron javítja a politikai érdekképviselet hatékonyságát.
 
Mik a következő terveitek, mire készültök ősszel?
 
Terveink között szerepel egy őszi akció, az idő azonban szorít, hiszen Szlovákiában tavasszal választások lesznek, a kampány légköre pedig nem szokott kedvezni a civil aktivitásoknak. A közép- és keleti országrészekben jó néhány olyan információs tábla található, ami a helyi műemlékekről tájékoztatja az arra járó turistákat – egyelőre kizárólag szlovákul. Ide tartozik az alsósztregovai Madách-kastély is, ami azért mégsem járja. Elképzelhető, hogy a közeljövőben ezzel a témával fogunk komolyabban foglalkozni.
 
Az interjút készítette: Papp Attila Zsolt. A fotók forrása: a KDSZ Facebook-oldala
Hirdetés