A történelem újra elkezdődött

Jegyezzük meg jól a mai napot és az elmúlt hetek történéseit: olyasminek vagyunk szemtanúi, aminek negyedszázada nem voltunk.
Hirdetés

Nincs okunk megkönnyebbülésre. A Keleti pályaudvar vándorbotot ragadó menekültjeinek elszállításával és – feltételezhető – áteresztésével még nem oldódott meg semmi, borítékolható, hogy néhány napon belül újra előáll a szükségállapot, és az úgynevezett Európai Unió nem játszhatja el a végtelenségig ezt a játékot, a „rendkívüli helyzetre való tekintettel”.

A „rendkívüli helyzet” ugyanis állandósulni látszik. A mindennapok váltak rendkívülivé. És a java csak most jön.

Az eseményeket gyakorlatilag lehetetlen követni, percről percre változik a dolgok állása, és lehet, hogy mire befejezem ezt a jegyzetet, egészen más helyzettel nézünk szembe, mint amikor elkezdtem. (Újságírók számára ideális állapot, jegyzem meg némi keserű elégtétellel.)
 
Amit látunk, maga a történelem, működés közben. Elszoktunk ettől az élménytől, mert túlságosan könnyen elhittük a Fukuyama-i paradigmát: a történelemnek vége van, igazán nagy dolgok már nem történhetnek a nyugati világban, béke van, prosperitás, bizalom és nyugalom. Az élet abból áll, hogy viaskodunk a napi problémáinkkal, a politikára meg úgy tekintünk, mint afféle úri huncutságra, korrupt ügyeskedők ideológiai mázba burkolt marakodására a koncért. A „nagy dolgok”, a tragédiák és katasztrófák messze, nagyon messze történnek, a tévében nézzük elborzadva, és megnyugtatjuk magunkat, hogy nálunk ilyesmi többé nem történhet.
 
Hát lószart, mama.
 
A Történelem most berúgta az ajtót, és jelezte, hogy esze ágában sincs véget érni. Hogy nem volt, hanem lesz, és legfőképp van – tessék, itt zajlik a szemünk előtt.
 
Legutóbb huszonöt éve volt ehhez hasonló kollektív élményünk, a ’89-’90-es fordulat, majd az illúziók a közös Európa-házról, amelyben mindenki boldog, mint egy jóllakott óvodás. Azóta ez a ház recseg-ropog, a lakói nemcsak a kívülállóktól, de saját maguktól sem tudják megóvni, az utópiák pedig belefulladtak a Földközi-tengerbe vagy túlzsúfolt pályaudvarok szemeteskukáiban végezték.
 
Huszonöt év, ennyi volt a „történelem nélküli” állapot Európában. Később talán „boldog békeidők”-nek hívják ezt az időszakot (is), de ennek már nincs különösebb jelentősége. Nem ítélkezni kell, csak megérteni.
 
Ideje feltápászkodni a tévé elől, a meccset élesben játsszák, az ablakunk alatt.
 
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
 
Hirdetés