Szemet szúrt az utóbbi időben a szélsőséges trollok üzeneteinek túlburjánzása. Talán eljött egy újabb interetnikai cirkusz ideje.

Ja, és közeledik a budapesti meccs is, pénteken…

A magyarokra (és elsősorban a székelyekre) ismét kiosztják a bűnbak szerepét minden rosszért, ami szegény népünkkel történt (világos utalásokkal az erdélyiekre, bánságiakra vagy bukovinaiakra) az utóbbi 800 évben…

Mi, mioritikusok, természetesen hibátlanok vagyunk…

Persze a dolgok teljesen másképp állnak…

Betekintés a valóságba

1920 után hatalmi visszaélés történt a besszarábiai, bukovinai, erdélyi, bánáti románokkal szemben (a görög-katolikus románokról is szó van), ugyanabban a stílusban, amely a Dobrudzsával, Olténiával, Munténiával és Moldvával szembeni, 1859 után bekövetkezett visszaéléseket jellemezte, a Bukarestben bebetonozott politikai osztály érdekeinek megfelelően… A máig jellemző balkáni tempókkal együtt…

A mai politikusok – régiótól és etnikumtól függetlenül – átvették ezeket a balkáni, fanarióta tempókat. 1928-ban vagy 1938-ban, amikor egy Traian Vuia, Sever Bocu, Pantelimon Halippa vagy Iuliu Maniu felszólalt a visszélések és diszkriminálás ellen, teljes joggal tehette.

Az említett régiókban élő politikusok és emberek a mindennapi élet szintjén érezhették, hogy cseberből vederbe kerültek, mert az új adminisztráció nem hatékony és nem képviseli az érdekeiket…

Most könnyű azt mondani, hogy hát az erdélyi politikusok sem jobbak, 98 évnyi visszaélés és központosítás után…

De tudom, hogy nem az osztrák-magyar adminisztrációtól tanulták ezt a viselkedést. Az Ókirályság-beli politikusok úgy bántak a frissen meghódított régiókkal, mint valami hadizsákmánnyal… Sajnálattal jelentem ki, hogy az 1918-as egyesüléskor létrehozott román adminisztráció

Erdély és a Bánság történelmének leggyengébb közigazgatása volt.

Egyébként büszkék lehetünk a románságunkra. Továbbra is hazudhatunk magunknak, különböző mítoszokat és misztifikációkat mormogva. Hihetjük, hogy mi vagyunk a világ közepe, és páváskodhatunk, mint valami urak. Nem ér semmit, és közben életünk egyre nehezebbé válik.

Nem vagyok az osztrák-magyar dualizmus híve, ahogy a késő feudális és premodern kor fraterna unio-típusú rendszeré sem. Tudjuk, elég politikai és gazdasági problémával küszködött a román és magyar jobbágylakosság nagy része. (Kivételt képeztek talán a Királyföld, a Székelyföld és egyes román autonóm területek lakói.) Sokan azt mondják, hát a magyarok és az osztrákok is ugyanazt csinálták!!! Lehet, nem mondom, hogy nem, de képtelenség összehasonlítani 1920-at, 1950-et vagy 2015-öt a középkorral, vagy 150-200 évvel ezelőtti időszakokkal. Nem lehet összemérni egy nemzetállamot egy osztály- és vallási kiváltságokon alapuló feudális állammal.

Unalmas és idegesítő dolog ugyanazokat az avítt előítéleteket felfedezni a románok nagy részének gondolkodásában (ami egyébként sok magyarra és szászra is jellemző), mint például azt, mely szerint a magyar gróf vagy az osztrák birodalom kiszipolyozta a román jobbágyot.

Az erdélyi magyarok NAGY RÉSZE jobbágy vagy zsellér volt, akárcsak a románok. A székelyek és szászok jó része, akik nem tartoztak a kiváltságos szabad falvakhoz, szintén jobbágy volt. Nehéz felbecsülni a számokat, de úgy vélem, arányuk meghaladta a 30%-ot.

A románok nagy része képtelen megérteni egy egyszerű dolgot. Vagy úgy tesz, mintha nem értené. (Tulajdonképpen a magyarok nagy része sem érti.): a középkorban a „natio hungarica”, avagy a magyar nemzet CSAK ÉS KIZÁRÓLAG a nemességet jelentette. 1848-ig a magyarul beszélő jobbágyokat NEM TARTOTTÁK SZÁMON, MINT A MAGYAR NEMZET RÉSZEIT.

A Werbőczy Hármaskönyvben szereplő magyar+székely+szász trióban jelen levő magyarok CSAK a nemességet jelentették, a magyar parasztság egy fazékban főtt a románokkal… Ezért volt annyi magyar többségű vagy vegyes összetételű felkelés… Az első román többségű felkelés csupán 1784-ben következett be…

Nem szeretjük, hogy – néhány középszerű külhoni figurának „hála” – a nyugatiaknak előítéleteik vannak általában a románokkal szemben. De mi is ugyanígy járunk el a magyarokkal és a szászokkal szemben.

A nemesek és grófok alapján ítéljük el őket,

akik elenyésző kisebbségben voltak (a lakosság 5–6%-a), és nagy részük még csak nem is volt MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ: voltak köztük horvátok, szlovákok, szerbek, németek, örmények, románok és ruténok… 

Minden a kiváltságokon alapult, nem az etnikumon. Az egyetlen szerencsétlen különbség egy skizmatikus valláshoz való tartozás volt, melyet a Rómával megvalósult unió némileg tompított. Ez pech volt, hiszen senki nem volt hibás azért, hogy ortodoxok voltunk, nem katolikusok vagy protestánsok… Így történt, de ez a diszkrimináció nem a magyarok hibája…

Befejezésképpen még valamit… Rengeteg román és bánsági (emberek százezreiről van szó) autonóm státust élvezett az 1300-as évektől 1867-ig. Számtalan román területről beszélek, a Királyföldön vagy a Székelyföldön, aztán a katonai fennhatóság területein. Ugyanolyan jogaik voltak, mint a szabad szászoknak vagy székelyeknek!!! Attól tartok, a grófságokban élő sok magyarnak soha nem voltak meg az említett románok kiváltságai… Végül is mindegy: aki ki akarja nyitni a szemét, az megteszi. Aki meg nem, az nem…