Lucian Boia szupersztár

A pénteki magyar napot lendületesen kezdtük: egy történelemórával. Azazhogy kezdtük volna, ugyanis a Lucian Boia könyvbemutató-előzetes helyszíne, a Koffer Kávézó dugig tömve volt fél tizenegykor, a történelmi esemény kezdő időpontjakor, mégpedig azokkal, akik az előző, kávézós eseményen még az isteni nedűket szürcsölgették. Talán nem ártott volna nagyobb időintervallumot hagyni a két esemény között, tekintettel a kávé finomságára és a Koffer méreteire. Bizony, a szervezőszakmát is tanulni kell.

Néhány idősebb hölgy már éppen azt ajánlotta, szerezzünk székeket és beszélgessünk az utcán, vagy a kapu alatt, amikor a kávéházi Szezám feltárult és kiömlött rajta a jónép. Mi meg be.

Jó hely a Koffer előtt

Hamarosan azonban (20 perc alatt) egyenesbe kerültek a dolgok, és a beszélők belevághattak a lényegbe. Lucian Boia

legújabb, magyar nyelvre lefordított

könyvéről volt szó, a máris nagy port kavaró Románia románosításáról. Rostás-Péter Istvánnal, a kötet fordítójával Zágoni Balázs, a Koinónia Könyvkiadó vezetője beszélgetett.

Zágoni Balázs elöljáróban elmondta, hogy a Koinónia Könyvkiadó három évvel ezelőtt kezdte el Lucian Boia-sorozatát, melynek első darabja, a Miért más Románia? immár a harmadik kiadásnál tart. A sorozat második darabja, A Nyugat hanyatlása tavaly jelent meg, a Románia románosítása pedig idén ősszel mutatkozik be, az Őszi Könyvvásáron.

Ezzel a labda átkerült a fordító térfelére. És érdekes dolgokat tudhatott meg a szívós közönség. Például azt, hogy

Boia kézzel ír.

Vagyis nem használ sem számító-, sem írógépet. Régi vágású polgári író tehát, ami az eszköztárát illeti. Ja, e-mail címe sincs. (Nos, ez már a régivágásúság felső határait súrolja, de hát ilyen ez az ember.) Az írásra visszatérve, a kézzel rovás azért is érdekes, mert – annak ellenére, hogy aránylag későn, 51 éves korában kezdett el köteteket kiadni – gyakorlatilag ontja magából a könyveket: több mint 20 kötete van a piacon.

Még odakint, utolsó egyeztetés

Egyesek csodálják hatalmas munkabírását, mások viszont a nagy termelés okozta felhígulásról beszélnek. Elválik a vallatásnál. Tény, hogy mind magyar, mind román, sőt, nemzetközi körökben is igen népszerűek a könyvei, különösen azok, amelyek a románokat veszik célba. Vannak, akik szerint végre akad egy román történész (Boia anyai ágon olasz származású), aki szembemegy az államilag támogatott történelemszemlélettel, és megnyitja a kapukat az egyre nagyobb igazságok számára. Mások szerint Boia elfajzott, nemtelen és nemzettelen hazaáruló, akit igazából ki kéne irtani. A lényeg, hogy az elmúlt húsz év alatt

igazi sztártörténésszé vált,

akit nemigen lehet megkerülni.

A megjelenés előtt álló kötettel kapcsolatban viszont Rostás bejelentette: el kell kedvetlenítenie a leendő olvasókat, ugyanis egyrészt a szöveg nem a magyarok elrománosításáról szól (noha van benne egy fejezet, amelynek címe Elszaladnak Erdéllyel a magyarok?), másrészt a szövegre nem a két korábbi, magyarra fordított könyvre jellemző esszéisztikus, olvasmányos stílus jellemző. Boia az egész „román területről” beszél, amikor témáját feldolgozza, amelynek Erdély csupán egy része. Megjegyzendő, hogy európai szinten nem egyedülálló a román homogenizációs gyakorlat: Lengyelországban és Csehországban hasonló folyamatok zajlottak le, és sikerrel. Romániában ez a kísérlet egyelőre nem nevezhető sikeresnek, és korábban sem volt az. A történész megemlít egy dokumentumot az 1930-as évek közepéről, amelyben az áll, hogy a tanügyi eszközökkel végrehajtani szándékozott erdélyi románosítás teljes fiaskónak bizonyult.

Kiadóvezér és fordító: Zágoni Balázs és Rostás-Péter István

Boia kétfajta Romániát említ könyvében: egy városit, meg egy falusit. Az etnikai sokszínűság nyilván mindig is a városi közösségekre volt jellemző. Az éppen regnáló hatalom igyekezett is vigyázni arra, hogy a két világ ne kapcsolódjon össze. Például két világháború között az illetékes szervek csak akkor adtak román állampolgárságot, például a zsidóknak, ha azok ígéretet tettek arra vonatkozóan, hogy

nem szereznek javakat vidéken.

Az ilyen típusú intézkedések állandó nyomás alatt tartották a kisebbségeket.

A szerző szerint igaz ugyan, hogy a protokronista-nacionalista jellegű kommunista diktatúra szépen megvalósította a „román terület” homogenizációját, vagyis mindent megtett, hogy Románia az a nemzetállam legyen, amiről megálmodói álmodtak – magyarán, Románia ma románabb, mint valaha – viszont elég nagy árat fizetett érte. A kommunizmus ugyanis a románoknak ártott a legtöbbet, elsősorban az Európától való elszigetelődés miatt. Ez ma a nagy kérdés: hogyan képes az elrománosodott Románia újra betagolódni Európába, a sikertelen homogenizáció eredményeképpen megmaradt kisebbségi kultúrákkal együtt.

Nos, egy biztos: kíváncsian várjuk a könyvet. Magyarul.