Magyarországot veszély fenyegeti

Valakik Magyarországot célállomássá tették, amint ezt az ide érkezők nagy létszámán kívül a szerb rendőrök viselkedése is bizonyítja, hiszen a magyar határra irányítják, illetve kísérik a migránsokat.
Hirdetés

„Ekkora létszámú tömeg ha elkezd mozgolódni, a rendfenntartó erőknek enyhén szólva is komoly gondot okozhat, még akkor is, ha ezt nem szervezetten teszik.

A hozzánk özönlők egy olyan övezetből érkeznek, ahol évek óta összecsapások zajlanak, tehát nagy valószínűséggel értenek a fegyverforgatáshoz.

Mindezt látva megállapíthatjuk tehát, hogy épp ideje volt a veszélyeztetett határszakaszra drótkerítést húzni, sőt ez nem is elég. Őriztetni kéne. Ugyanakkor sürgősen elfogadható szintre kell emelni az ország védelmi erejét. Hogyan? Például a sorkatonaság visszaállításával és a honvédség költségvetésének a megemelésével. A magyar kormánynak ugyanis nemcsak joga, hanem egyúttal alkotmányos kötelessége is meghozni az ország és annak állampolgárai védelmében elengedhetetlen lépéseket. A hazájukat szerető és féltő magyarok pedig kell támogassák ezeket az intézkedéseket, vészhelyzetben ugyanis minden erőt annak elhárítására kell összpontosítani.”

Hirdetés