„Az is tény persze, hogy a megtépázott tekintélyû kormányfõnek egy ilyen magyar–román botrány úgy kell, mint egy falat kenyér, hiszen a csak az õ és külügyminisztere elméjében létezõ magyar »provokáció« nyomán jól odamondhat Magyarországnak, a román haza megmentõjének szerepében tetszelegve.
Már csak ezért sem érdekli, hogy az aránytalanul túlreagált ügyben – hiszen Zákonyi Botond szövetségesek és stratégiai partnerek között természetes módon, õszintén beszélt a gondokról, nem sértett meg senkit – született, Magyarországot arrogáns hangnemben becsmérlõ és kioktató Facebook-bejegyzése alatt soviniszta, uszító, magyargyalázó kommentek tucatjai jelentek meg.
Olvasson még:
- Vadászokra támadt egy medve. Napenergia-boom lesz Romániában – vasárnapi hírmix
- Hát persze, hogy kiszúrták, melyik hazai szuperligás csapat nem köszöntötte Romániát…
- Miért válhat Kolozsvár a világ egyik közepévé? Hova lettek a tősgyökeres kolozsváriak? – beszélgetés Lukács József helytörténésszel – 1. rész
A miniszterelnök nem utasította rendre a gyûlölködõket, és ki sem moderálta a hõbörgõ hozzászólásokat. Vagyis ott tartunk, hogy miközben Magyarország a helyén kezeli az ügyet, és határozottan ugyan, de korrektül és csak külügyi államtitkári szinten reagált Ponta barátságtalan és sértõ kijelentéseire, Romániában a magát européernek és kisebbségbarátnak hirdetõ kormányfõ szintjén zajlik az uszítás.”