A nyárádszeredai példa

Egy ideje a románság szimbolikus térfoglalásának vagyunk a tanúi Marosvásárhelyen és Marosszéken.
Hirdetés

„Ebbe a folyamatba illeszkedik a Constantin Romanu Vivu szobrának felállítására vonatkozó, legutóbbi vásárhelyi önkormányzati képviselőtestületi döntés is, amely meglehetősen felkavarta a kedélyeket.

A hétvégén pedig az intoleráns vezetői magaratás, az etnikai feszültségkeltés, a napi politikai kútmérgezés bajnokainak újabb cselekedeteiről számolt be a média. A városnapokra Nyárádszeredába érkező Maros megyei prefektus, illetve megyei tanácselnök – a nevüket azért nem írom ide, mert a történtek után nem érdemlik meg, hogy valaha is a szánkon kiejtsük – látván, hogy a román és az EU-zászló mellé a magyar és a székely zászlót is kitűzték, azt kérték a zömében magyarlakta kisváros elöljárójától, hogy távolíttassa el azokat. Mivel Tóth Sándor ezt határozottan visszautasította, a két román megyei vezető – az egyik kormánypárti, a másik ellenzéki – durcásan elvonult.

Mindenesetre mind helyzetismeretből, mind józan ítélőképességből elbuktak, hisz viselkedésükkel végképp lejáratták, sőt nevetségessé tették az általuk képviselt intézményeket. De hát mit várhatnánk el tőlük, amikor a román belügyminiszter és védelmi miniszter – amolyan Székelyföldnek szóló szimbolikus üzenetként – a csíkszeredai csendőrség udvarán Románia legnagyobb trikolórját húzzák fel.

A történetre remélhetőleg sokan emlékeznek majd az RMDSZ-ben, amikor újabb koalíciós tárgyalásokba bocsátkoznak.”

Hirdetés