A gyűlölet mint kötőanyag

Ma sem érzi magát biztonságban a román elnyomó hatalom, 95 év után sem. Ma sem hiszi el bizonyosan, hogy egy idegen országot kapott ajándékba.
Hirdetés

„Azon is eltűnődünk a művelt vagy műveletlen franciával, hogy a román megyékben van-e prefektus, ellenséges állami megbízott. Ugyan!

Van, hogyne, de dologtalanul él, és él-hal a hazájáért. Mert kinek tűnik föl, hogy a csillagos-sávos amerikai zászló lobog Tecuci-on a ház elején?! Ott lakik egy sofőr, felesége tanárnő, ott laktam három napig magam is. Etettek, itattak, szeretgettek erősen. Úgy is éreztem magam ott náluk, erősen jól és biztonságban, 1966-ban…

Ma sem érzi magát biztonságban a román elnyomó hatalom, 95 év után sem. Ma sem hiszi el bizonyosan, hogy egy idegen országot kapott ajándékba. Ez volt Erdély, Bánság, a Partium, Belső-Erdély. És azt sem veszik észre, hogy gyűlöletből nem lehet országot, hazát építeni.

A jelszó, hogy vesszen minden, ha kell, de vesszen a magyar is – nem jó kötőanyag ám, ha építeni kell. Kellene. Márpedig itt a mi kezünk épített másfélezer évig is, annyi kimutatható. Nekünk pedig nem lehet soha forrón szeretett hazánk a saját szülőföldünk, ahol ma is félnek az idegenek, mert tudnak valamit rólunk. És éppen azt, amit tagadnak: mi itthon vagyunk, keresztelhetik el falvainkat, városainkat, utcáinkat és tereinket bármire.

És az amerikai lobogó ismerős, de nem annyira idegen nekünk, mint a román trikolór, amelynek a nevében megtagadja jelenünket, múltunkat és meg a jövőnket is mérsékelten tisztelt prefektusunk.”

Hirdetés