„A korrupcióellenes harc kulcsa az ügyészek függetlensége”

„Azért ne használjuk az előzetes letartóztatás eszközét, mert ez egyes személyeket zavar? Szerintem a kérdés az, hogy ezek az emberek miért követik el a bűncselekményeket, nem pedig az, hogy a DNA miért emel vádat, és tartóztatja le őket.” Interjú.
Hirdetés

A DNA látványosan aktív: csak az idei év első felében 167 ügyben emeltek vádat, a vádlottak száma összesen 631. Bíróság elé került 7 honatya (kettő közülük volt miniszter), egy volt miniszter, egy államtitkár valamint minisztériumi főtitkár. A DNA vádat emelt Románia miniszterelnöke, Victor Ponta ellen is. 

Hogy mitől ilyen jók a korrupcióellenes ügyészek statisztikái, arról az Átlátszó.hu kérdezte a DNA főügyészét, Laura-Codruţa Kövesit.
 
A DNA által összeállított vádiratok esetében az elmarasztaló ítéletek aránya folyamatosan 90 százalék fölötti – ez magasan az európai átlag fölött van. „Házon belül” milyen szűrőkön megy keresztül egy-egy ügy ahhoz, hogy megbizonyosodjanak: biztos lábakon áll a vád?
 
A törvény által előírt szűrőkön kívül nincsen más kontroll. Minden ügyész munkáját, a vádemelés törvényességét közvetlen felettese ellenőrzi. Vezető pozícióba való kinevezéskor pedig kizárólag a szakmai tejesítmény és komolyság a kritérium.
 
Ugyanakkor minden felmentő ítéletet elemzünk, hogy kiderítsük, hol követtünk el hibákat, és hol tudunk javítani a munkánkon. Sok szakmai találkozót, szemináriumot szervezünk a bírákkal – megpróbáljuk összhangba hozni a munkánkat. Figyelünk arra, hogy hol követtünk el hibákat, vagy hol értelmeztük tévesen a törvényt.
[…]
Mit gondol: csúcsra lett járatva a korrupció-ellenes harc?
 
Az első félévi eredményekből kitűnik, hogy az ügyészek egyre aktívabbak. Az elmúlt évek során soha nem láttunk ennyi vádemelést és végeleges ítéletet. Idén fél év alatt annyi magas rangú köztisztviselő ellen emeltünk vádat, mint 2014 egészében.
 
A korrupció mint téma ma óriási érdeklődést vált ki Romániában. Ha az állampolgárok elvárásait nézzük, megteremtődtek a körülményei egy gyökeres társadalmi átalakulásnak, ahol új mentalitások és szabályrendszerek kezdenek el működni.
 
Ugyanakkor a DNA ankétjai folyamatosan a saját közpénzek felett rendelkező, pozícióit féltő politikai osztály és üzletemberek ellenállásába ütköznek.
 
Éppen ezért úgy gondolom, a román társadalom ma keresztútra ért, kulcsfontosságú az, hogy az igazságszolgáltatást ne blokkolhassák azok, akik ellen nyomozás folyik.”
 
 
Hirdetés