Mitől igazi az igazi csíki sör?

Mert kiderült, hogy félig holland termék. De miért baj ez, ha baj egyáltalán?
Hirdetés

Kétségkívül van abban némi pikantéria, hogy az önmagát autentikus székely termékként pozicionáló csíkszentsimoni sörmárka – mint az napvilágra került – részben hollandiai gyártási háttérrel készül. Azt, hogy ez probléma-e, döntsék el a fogyasztók – a személyes véleményem az, hogy ez nem sokat változtat majd az Igazi Csíki Sör megítélésén, azt is elmondom, miért.

(Rögtön az elején tisztázzuk, az elfogultság vádját elkerülendő: semmiféle üzleti kapcsolatban nem állunk az Igazi Csíki gyártójával, még egy rekesz sört sem küldtek szerkesztőségünknek kóstolásra. Valószínűleg nem szidtuk őket eleget. Vicc vót.)

Az ma már mindenki számára egyértelmű, hogy az Igazi Csíki Sör nem pusztán egy márka a sok közül, és bár időnként felbukkannak olyan kósza felvetések az internetes nyilvánosságban, miszerint talán

meg kéne próbálni élvezeti cikként fogyasztani,

nem pedig nemzeti elixírként, ezek marginális vélemények maradnak. Ez érthető egyébként, hiszen egy olyan piacon, amelyet a lágernek nevezett, könnyed, világos színű löttyök uralnak (ideális fogyasztási körülmények: nyár, tűző napsütés, szomjúság), az igazi csíki nem számít sem kirívóan jó, sem kirívóan rossz minőségű nedűnek – a piaci átlagnál nem rosszabb, maradjunk annyiban.

A székely sör mára kulturális azonosságformáló márkává vált,

és ebben semmi ördögi nincsen: ha mondjuk egy bajor sörnél kihangsúlyozhatják az etnikai, folklorisztikus jelleget, miért ne tehetné meg ugyanezt egy székelyföldi gyártó? A csíkszentsimoni főzde elérte azt, ami tulajdonképpen minden gyártócég álma: a felé irányuló márkahűség nem pusztán akcidentális jellegű, hanem része a fogyasztók önképének – és nem látok igazán jó érvet arra, miért lenne problémás, ha az azonosulást elősegítő tényező az etnokulturális vonatkozás, és nem más.

Hirdetés

A zavart nem ez okozza, hanem az, hogy a csíki sör hájpja erősen épített a lokális, székelyföldi öntudatra, és

az „igazi” ügyével való azonosulás zsigeri multiellenességgel társult.

Egy multinacionális mamutcégnek szembesülnie kellett azzal, hogy veszélybe kerülhet a helyi piaca, ha nem vet számot a fogyasztók partikuláris igényeivel, és azt gondolja, hogy a bejáratott márkanévvel mindenütt ugyanúgy lehet eladni a termékeit. Igaz ugyan, hogy a székelyföldi gyártó – fogalmazzunk így – cselvetéssel futtatta fel a sörét, hiszen egy meglévő márka által kiváltott, létező érzületre „ült rá”, de ezt a furmányos fordulatot a Heineken tényleg magának köszönheti: a székely vállalkozó felismerte, hogy van egy piaci rés, amit ki lehetne tölteni.

És itt jön a lényeg: a Heinekennel sem az a gond, hogy multi – bár ezt Lénárdéknak nem lesz olyan könnyű kommunikálniuk –, hanem az, hogy nem volt hajlandó figyelembe venni

a csíki sör „természetes” fogyasztói közegének etnokulturális-nyelvi beágyazottságát és elvárásait

– ergo elhibázott üzletpolitikát folytatott a Székelyföldön.

Ha van olyan külföldi cég, amelyik jó érzékkel rájön, hogy a helyi fogyasztók emocionális kötődéseit tanácsos tiszteletben tartani, akkor nyert ügye van – az embereket a legritkább esetben érdekli egy cég kereskedelmi háttere. Mitől lesz kevésbé „igazi” és kevésbé „székely” egy sör attól, hogy vannak külföldi részvényesei is? A Ciuc is lehetett volna Csíki (igazi, nem rendes, egy barátom pompás oximoronjával), ha ez a gyártójának eszébe jutott volna. Az igaziságot a címke teszi, vagyis a marketing, vagyis az „üzenet”, bármit is jelentsen ez. Egészségünkre!

Hirdetés