„Az autonómiakérdések nyilvános tárgyalásának tükrözése amúgy kényes kérdés. Nem a megszokott, elszakadást, bomlasztást vizionáló tudósítások értelmében, hanem azért, mert a kollégák többsége nemcsak a terminológia tekintetében képzetlen, de sok esetben a történelmi példák és párhuzamok felsorolásába is súlyos hibákat elegyít. S akkor az önrendelkezés által felvillantott – helyenként be is bizonyított – lehetőségek empatikus kezeléséről még nem is beszéltünk.
A bírósági határozat viszont arra mindenképpen jó, hogy fokozott figyelemre intsen. Például abban a tekintetben, hogy ha a »baráti« román sajtó megvilágosítása hiú ábránd is, a csak információhiányból fakadó gyanakvások eloszlatása roppant fontos feladat. És teljesíthető. Főleg, hogy immár bírósági indoklás is lobogtatható, miszerint az autonómia Európa más országaiban működő intézmény.
A történet persze még rengeteg fordulatot ígér, jót és kevésbé kedvezőt egyaránt. Hazai pályán is. Az akadályok sikeres vételéhez olyan művi gátakat kell még lebontani, mint például a partiumi és székelyföldi autonómiaformák és -esélyek szembeállítása.
Mert egy szóhasználatában, gazdasági-társadalmi beágyazásában koherens üzenet folyamatos hangoztatása nagyságrendekkel csökkentené annak a veszélyét, hogy bírósági fórumokon tárgyalják egy közösség önrendelkezési jövőképét. Ami, ugyebár a szatmári precedens ellenére továbbra is kétesélyes ügy.”