… és úgy érzi, felkiáltana, vagy valamit kihangsúlyozna, mert azt a mindenit! Ekkora csodát még nem látott.

Nos, az írás eddigi története során az volt, hogy a felindult, felizgult, feldúlt író ember felkiáltott, hangsúlyozott és – mint a fenti mondatban – odatette a megfelelő jelet (ezt -> !). Viszont akkor az történt, hogy a mondat leállt. Szünetet kellett tartani, lélegezni egyet, aztán folytatni a következő mondattal. De bizonyos esetekben ez nem csak szünetként értelmezhető. Zökkenő! Sőt, akadály! Hiszen megakad az írás, miáltal az olvasás is. Rémes. De tényleg. Nézzünk egy példát. Eddig ez volt.

Micsoda barom ez a miniszterelnök! Meg hazaáruló! Meg plagizátor! Meg korrupt! De hála isten, foglyul ejtették a törökök.

Ugye, milyen kényelmetlen az a sok elakadás? Mikor az ember épp lendületet vesz, hogy a szidást alaposan végigélvezze, már le is kell állnia. Nem jól van ez így, na.  

Kérem tisztelettel, itt a megoldás.

A felkiáltóvessző!

Amit mellesleg nem most találtak ki. Hanem 1992-ben. És van szerzőjük is! (Tessék, megint elakadt a mondat.) Három amerikai úriember: Leonard Storch, Haagen Ernst Van és Sigmund Silber. A kezdeményesés akkor elakadt, de most új lendülettel folyik a lobbi a szokatlan írásjel bevezetése érdekében. Ha sikerül a haditerv, a fenti példamondat így fog kinézni:

Micsoda barom ez a miniszterelnök (felkiáltóvessző) meg hazaáruló(felkiáltó vessző) meg plagizátor(felkiáltóvessző) meg korrupt(felkiáltó vessző) de hála isten, foglyul ejtették a törökök.

Ugye, hogy simábban csordogál a mondat. Egy szuszra be lehet döngölni a miniszterelnököt a földbe. Egy kis gond azért akad majd, ha történetesen bekerül az új írásjel a készletbe. A világ billentyűzeteinek jó részét ki kell cserélni. Huhh! Még belegondolni is ijesztő! Forradalom! Így, megszakításokkal!