„Mert természetszerűen felmerül a kérdés: miért éppen Csíkszeredát választották ki a román trikolór ünnepének fő helyszínéül – hiszen az itteni rendezvényen volt a legmagasabb a romániai kormányzati képviselet, ott volt az ideiglenes kormányfő, Gabriel Oprea, valamint a honvédelmi miniszter, Mircea Duşa is. (Ő mindenképpen szükségesnek tartotta megjelenni a csíkszeredai rendezvényen, hiszen Hargita megyei prefektusként is elegendő borsot tört a magyarok orra alá. Meg az újabb rekordon is részt akart venni, hiszen korábban huszonnégy négyzetméteres trikolórt is avatott a Székelyföldön.)

Nem lett volna mégis jobb a fő ünnepséget Bukarestben megszervezni, ahol még magasabb zászlórudak is találhatók, mint Csíkszeredában? Vagy mondjuk a Prahova megyei Comarnic közelében található Pleşuva hegyen, ahol legelőször vonták fel a sötétkék, világos sárga és kármin vörös román lobogót?

Persze, persze, jól tudjuk, közigazgatásilag a Székelyföld – így Csíkszereda is – Romániában van, a románok nyilván ott is megünnepelhetik a román zászló napját. Csakhogy éppen a csíkszeredai trikolór »rekordsorozata« bizonyítja, hogy a többségi lakosság képviselői voltaképpen nem az ünnepi esemény kedvéért utaztak Csíkszeredába, hanem azért, mert üzenni akartak a magyaroknak.

Ünnepi beszédében Gabriel Oprea – elvileg – hangsúlyozta: »csak együtt, vallási, etnikai hovatartozástól, vagy politikai nézetektől függetlenül szolgálhatjuk az országot, védhetjük állampolgárait, megmutatván, hogy valódi románok és valódi európai állampolgárok vagyunk«. Csakhogy az európai állampolgár – immár gyakorlatilag – tartózkodik a kisebbségek megalázásától, az olyan oktalan provokációktól, mint ez a zászlónapi ünnepség.

A hazaszeretet, a hazafiságot ugyanis nem zászlómérettel mérik. Hadd idézzem a neves román publicista, Lucian Mândruţă szavait: »A hazafiság, kedves románok, úriemberséget jelent. Úriemberséget a magyarokkal, zsidókkal, cigányokkal, bolgárokkal, németekkel, törökökkel és tatárokkal való viselkedésben. Úriembernek lenni azt jelenti, hogy elfogadjuk, ugyanolyan joguk van, mint nekünk. Még akkor is, ha ellentmondanak dogmáinknak és felemelő meséinknek, amelyeket történelem néven tanítottak nekünk.«