„Nem az a kérdés, hogy ez baj-e ránk nézve vagy nem, hanem az, hogy mekkora a zűr.
Mert hogy zűr van, az már akkor világos volt, amikor fél évtizede kitört a görög botrány, amikor kiderült, hogy a „derék” hellének jó néhány évig hamisított államháztartási adatokkal készített jelentések alapján vettek fel hiteleket, és tonnaszám ontották a fedezet nélküli kötvényeket. Magyarul, loptak, méghozzá vállig merülve elsősorban az európai pénzeszsákba, megbízhatónak tűnő adatok szerint mintegy négyszázmilliárd eurót vágtak jogtalanul zsebre. És ez göröghonban, ahol a nyugatihoz közeli életszínvonal mellé sem nyugati munkamorál, sem nyugati adófizetői kultúra nem társul, senkinek az önérzetét nem zavarta különösebben. Nem mentek az utcára a tisztességes görögök, hogy márpedig nem kérnek tizenharmadik havi bért és nyugdíjat, ha azt a mások verítékes munkájával megtermelt pénzből lopják a kormányaik.
Most majd mehetnek szavazni, hogy maradjanak-e az eurózónában, mert az eleve kivitelezhetetlen választási programmal hatalomra került miniszterelnökükben, aki a hazugságban méltó testvére a mi bukaresti ollódoktorunknak, nincs kurázsi felvállalni a döntést. Inkább elbújna a nép szava mögé, pedig kampányban még harcias hadvezért alakított, nem betoji szivacshuszárt. Csakhogy ez a népszavazás egy olyan kérdésről szól, ami egy hosszabb folyamat eredménye, és az ide vezető szakaszokon bizony nem nagyon kérdezték meg ugyanazt a népet, hogy egyetért-e az iránnyal. Hazug kérdésre lehetetlen jó választ adni.”