„Ha a Kárpátalján élő magyarok elleni, esetenként egzisztenciákat veszélyeztető eseményekre talán szalonképesnek tetszőek lehetnek az ukrajnai háborús viszonyok, a többi, Magyarországgal szomszédos országban tapasztalható komfortromboló intézkedések és gesztusok aligha magyarázhatók. Azaz magyarázhatók, de a felhozott érvek kicsit sem tolerálhatók. Főleg, hogy igazából közük sincs a valós indokokhoz.

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a 21. század Európájában egy saját útját járni kívánó állam áttételes megfegyelmezéséhez az illető ország más határokon belül élő nemzettársait is felhasználják. Mintha lassan a kollektív bűnösség eszméje újraéledésének lennénk szenvedő tanúi.

Persze nemcsak a »szabadságharcos« anyaország, de mi is tehetünk róla, hiszen minden korábbinál nagyobb hangsúlyokat kezdenek adni a korábban sem felejtett, legfeljebb jobb időkre félretett önrendelkezési próbálkozásoknak. A valamivel nagyobb megengedéssel kezelt – a demokrácia mégiscsak a legjobb rossz találmány – hasonló nyugati kezdeményezések esetleges sikerre jutása ugyanis nehezen megfordítható változásokhoz szolgáltatna alaphangot, jobb hát megelőzni a „bajt”.

A történet persze alig különbözik a nyuszika sapkás esetétől, ezért aztán nem is azon kell tépelődni, miként lehetne inkább figyelembe venni a többségi érzékenységeket. Az egyetlen életképes megoldás a következetességből és okos bátorságból táplálkozhat – no meg az anyaország támogatásából. Ami egyelőre ugyan nem lép tovább a jelenség felismerése és egyértelműsítése, illetve a diplomácia terepéről. De csakis a megtartott jogokból fakadhatnak az újabb megszerzendők.”