Elgondolkodtató, hogy a 21. század Európájában egy saját útját járni kívánó állam áttételes megfegyelmezéséhez az illető ország más határokon belül élő nemzettársait is felhasználják. Mintha lassan a kollektív bűnösség eszméje újraéledésének lennénk szenvedő tanúi.
„Ha a Kárpátalján élő magyarok elleni, esetenként egzisztenciákat veszélyeztető eseményekre talán szalonképesnek tetszőek lehetnek az ukrajnai háborús viszonyok, a többi, Magyarországgal szomszédos országban tapasztalható komfortromboló intézkedések és gesztusok aligha magyarázhatók. Azaz magyarázhatók, de a felhozott érvek kicsit sem tolerálhatók. Főleg, hogy igazából közük sincs a valós indokokhoz.
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a 21. század Európájában egy saját útját járni kívánó állam áttételes megfegyelmezéséhez az illető ország más határokon belül élő nemzettársait is felhasználják. Mintha lassan a kollektív bűnösség eszméje újraéledésének lennénk szenvedő tanúi.
Persze nemcsak a »szabadságharcos« anyaország, de mi is tehetünk róla, hiszen minden korábbinál nagyobb hangsúlyokat kezdenek adni a korábban sem felejtett, legfeljebb jobb időkre félretett önrendelkezési próbálkozásoknak. A valamivel nagyobb megengedéssel kezelt – a demokrácia mégiscsak a legjobb rossz találmány – hasonló nyugati kezdeményezések esetleges sikerre jutása ugyanis nehezen megfordítható változásokhoz szolgáltatna alaphangot, jobb hát megelőzni a „bajt”.
A történet persze alig különbözik a nyuszika sapkás esetétől, ezért aztán nem is azon kell tépelődni, miként lehetne inkább figyelembe venni a többségi érzékenységeket. Az egyetlen életképes megoldás a következetességből és okos bátorságból táplálkozhat – no meg az anyaország támogatásából. Ami egyelőre ugyan nem lép tovább a jelenség felismerése és egyértelműsítése, illetve a diplomácia terepéről. De csakis a megtartott jogokból fakadhatnak az újabb megszerzendők."
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.