Hazanézve mondjuk

Márpedig autonómia mégis lesz, hacsak nem csap bele a ménkő ebbe a naprendszerbe, amelyben forgolódunk.
Hirdetés

„A mai Románia nacionalista, diktatorikus politikusai úgy tekintenek az európai „naprendszerre”, mint amely a maga teljességében Románia körül forog mind jogilag, mind történelmében, mai történetében. Önbizalom kell ehhez, nem erő, a belső és külső törvények megvetése, mellőzése. Itt mindenki igyekszik kormányban és kormányközelben kijelenteni – sok mindennek feltétele ez –, hogy ebben az országban márpedig autonómia nem lesz.

Ha van még igazi balkáni ország, akkor Románia az, mert őrzi annak minden maradiságát, jellemzőit. Ez a balkaniáda. És joggal kérdezi tőlünk, magyaroktól, itteniektől meg távolabbiaktól az esengve várt nyugati turista, hogy hát mi mit szólunk mindehhez? És hogy is van ez és itt?

Ilyenkor mi kérdéssel válaszolunk: kérdezzék csak meg az Európai Unió vezéreitől, mit szólnak ehhez, és miért nem szólnak? Rrománia fölött menekülve megy le a nap, reszketve-félve kel a hold. Megállt az idő, az újkori Románia időszámítása Trianon diktátumával kezdődik. A föld nem forog, a történelem a dákokkal kezdődik, akikhez annyi köze van a mai román népnek, mint eszkimóknak a selyemhernyó-tenyésztéshez.

Márpedig autonómia mégis lesz, hacsak nem csap bele a ménkő ebbe a naprendszerbe, amelyben forgolódunk. És mondom én ezt hazanézve is, ismervén az igét, mely szerint ha nem vagy se hideg, se meleg, kiköp az Úr az ő szájából.”

Hirdetés