„Igen súlyos gondok lehetnek a nemzeti öntudattal, ha törvényben írnák elő, mikor és miként kell ünnepelni, himnuszt énekelni, zászlót kitűzni, de még a sajtót, a közmédiát is utasítanák, számoljanak be a parancsra zajlott ünnepségről.

Nehéz ésszerű magyarázatot találni arra, hogy mi jár a kezdeményezők fejében, amikor június 4-ét nemzeti ünneppé akarják nyilvánítani Romániában. Annál is inkább, mert a legfőbb nemzeti ünnep, december 1. ugyanahhoz a történelmi eseményhez, Erdély elcsatolásához kapcsolódik, és annak emlékezetessé tételéről már minden elképzelhető eszközzel gondoskodtak: nagyszabású felvonulásokat, nagygyűléseket, katonai parádét szerveznek országszerte, de törvényben rögzítették azt is, hogy e dátumról utcákat nevezzenek el minden romániai településen.

Nem számított akkor sem, hogy a Romániában élők jelentős hányada számára december elseje nem lehet ünnep, így az állam voltaképpen saját állampolgárait rekeszti ki e közösségi élményből, nyíltan kettős mércét alkalmazva, hátrányos megkülönböztetésben részesítve mintegy másfél millió magyart. Senkit nem érdekelt, hogy az ország jelentős részében nem öröm és büszkeség tölti el az 1918-as eseményről elnevezett sugárutakon sétálókat – és nem számít mindez most sem, amikor június 4-ét emelnék hivatalos nemzeti ünnepi rangra. Tennék ezt ráadásul tűzzel-vassal, törvényben erőltetve, parancsban elrendelve az ünneplést, hisz a trianoni diktátum dátuma korántsem ivódott bele annyira a román köztudatba, mint december 1.”