„Áttörésnek nem nevezhetőek az elnök szavai, de higgadt, józan kijelentések, melyek – ha komolyan gondolja, és nem változtat véleményén – az őszinte párbeszéd alapját jelenthetik. Johannis utal arra, hogy szász nemzetiségűként ismeri az etnikai kisebbségek helyzetét, és leszögezi: ő maga nem problémaként tekint a magyar kisebbségre, hanem úgy gondolja, gazdagítják az országot. Milyen kár, hogy ez a szemlélet a gyakorlatban nem érvényesül, és minduntalan azzal szembesülünk, hogy a román államhatalom nemzetbiztonsági kockázatként viszonyul a magyarsághoz!

Alaposabb helyzetismeretről árulkodik az államfő azon kijelentése is, melyben azt taglalja: a magyarság nagy kisebbség, több pártja és szervezete működik, s bár eltérő módon, de mindenik arra törekszik, hogy a magyaroknak jobb legyen. E mondat már csak azért is érdekes, mert szakítani látszik azzal a bukaresti politikai elitben hosszú évek óta rögzült – az RMDSZ segítségével is fenntartott! – képpel, mely szerint a magyarság egyedüli igaz képviselete a Kelemen Hunor vezette szövetség, a többiek legalább radikálisok, de inkább szélsőségesek, akik az ország területi épségét, az egységes nemzetállamot is veszélyeztetik.

Eddig tart az államfői nyilatkozat pozitívumainak sora, s bár ezúttal is elhangzik egyfajta beismerés – miszerint vannak még megbeszélésre váró problémák, teljesen normális követelések –, ezt elfödi a jól ismert bukaresti álláspont ismétlése, hogy a román állam a legtöbb kérést teljesítette, és a magyarságnak vannak nem helyénvaló, különös követelései is.

Jó volna ezért azt megértetni Klaus Johannisszal és a bukaresti politikai osztállyal, hogy ami Romániában különös, avagy nem helyénvaló – vélhetően az autonómia tartozna ide –, az Európa jobbik részén természetes, és igen jól működik, elég csak Dél-Tirol példáját nézni vagy a napokban zajló, a skót önrendelkezés bővítéséről szóló tárgyalásokra figyelni.”