Hatmilliárdért vett háború

Tákolt holmi tehát Ukrajna egészen, s ha nem robban ki a vad nagynemzeti nacionalizmus, akkor ellettek volna valahogy egymás mellett, persze garantált autonómiaformákkal, föderalizálással is, ha kell, de nem jogot tiporva és megvonva.
Hirdetés

„Csakhogy az alkalmak szöknek és múlnak, s a harcoló felek egyre jobban belelovallják magukat. Mert így kéri Amerika, amely ezt a csinos kis háborút összehozta, s Victoria Nuland, amerikai helyettes külügyi államtitkár nem is tagadja, hogy Majdaneket, majd a későbbi majdanekeket ő vette meg, nem is kevésért, hatmilliárd dollárért. Ennyibe került Viktor Janukovics megbuktatása, Ukrajna vélt kiragadása az orosz érdekszférából.

De azóta a majdankodás legalább tízennyibe került, nem is szólva az emberi életek elvesztéséről, az Ukrajnára rátukmált végtelen nyomorról. De mi is Ukrajna? Bizonyosan nem az, aminek mondják. A nagy, de szerencsétlen területen az ukránokon kívül bőven laknak oroszok, tatárok, románok, lengyelek, ruszinok, magyar is elég.

Tákolt holmi tehát Ukrajna egészen, s ha nem robban ki a vad nagynemzeti nacionalizmus, akkor ellettek volna valahogy egymás mellett, persze garantált autonómiaformákkal, föderalizálással is, ha kell, de nem jogot tiporva és megvonva, mert az ugyanvalóst nem megy, hiszen voltaképpen egységes és szuverén államként Ukrajna soha nem létezett. Volt ott kijevi Rusz, Halics, Galícia, akármi, de Ukrajna nem. Pedig nem tagadja senki az ukránok létét, de ami Novaja Rosszija voltaképpen, az nem Ukrajna szükségképpen.”

Hirdetés