„Egy kicsit felszusszan a bihari – és vele az erdélyi – magyarság, pedig ezúttal nem csak arról van szó, hogy aki időt nyer, életet nyer.

Elsikkadt eddig a népszavazás talán legfontosabb eleme, amitől valóban történelmi jelentőségű: az, hogy jogosultságát és törvényességét senki sem kérdőjelezte meg. Sem a szociáldemokrata vezetésű kormány – pedig a siker az SZDP-s biharszentmártoni polgármester bedaralását hozta volna a liberális többségű Nagyváradba –, sem a prefektus, sem a nemzetféltők, sem az alkotmánybíróság, sem a nép ügyvédje, sem más. Nyilván, más lett volna a helyzet, ha Csíkszereda akar valamely más székelyföldi településsel társulni, de kétségtelenül jó jel, hogy egy ilyen – alulról, nem Bukarestből jövő! – kezdeményezést természetesnek tekintenek és fogadnak el abban az országban, ahol 25 évi demokrácia után is még mindig egyféle mindenhatótól, az államfőtől várják a dolgok jobbra fordulását.

Így talán az sem lehetetlen, hogy a Székelyföld egyesítéséről az itt élők döntsenek? Sőt, az sem, hogy esetleg a szórvány magyar iskolái, intézményei, egyházi és civil szervezetei is a tömbmagyarsághoz kapcsolódjanak? És így maradjanak meg, hivatalosan?”