„Cameron ugyanis azzal nyert választást, hogy megígérte: új alapokra helyezi hazája és az EU kapcsolatait, újra kívánja tárgyalni az uniós alapszerződést, 2017-ben pedig népszavazást ír ki a brit EU-tagságról. (…)

Ezért »keményített be« Cameron, és az eredmény őt igazolta, hiszen az eddigi koalíciós kormányzás helyett most egyedül alakíthat kormányt. A választók eddigi koalíciós partnerét, az európai ügyekben inkább Brüsszel-párti liberális demokratákat büntették, és a Munkáspárt sem bizonyult életképes alternatívának – még Skóciában sem, ahol eddig hagyományosan jól szerepelt.

A skót felföld lakói azonban úgy döntöttek: ha tavaly ugyan a többség el is vetette a függetlenséget, érdekei képviseletét immár nem a londoni establishment részét képező baloldaliakra, hanem a Skót Nemzeti Pártra bízza.

Cameronnak most a brit–EU- és a brit–skót viszonyban is ügyesen és taktikusan kell lavíroznia. Kérdéses, hogy az eddigi bírálatok ellenére valóban ki szeretné-e léptetni országát az EU-ból, hiszen annak gazdasága ezer szállal kötődik az Unióhoz, és sokat nyer az uniós tagságból. Az azonban, ha a maradás fejében sikerül rugalmasabbá tenni Brüsszel és a tagállamok viszonyrendszerét, nem csupán London számára járhat nyereséggel.

A skót kérdés rendezése sem lesz könnyű, de Cameron kijelentése, miszerint a lehető legmagasabb szintű, pénzügyi hatásköröket is magában foglaló önállóságot kívánja Skócia számára biztosítani, ígéretes. És példaértékű.”