„Az RMDSZ városi és megyei vezetői iránytű nélkül bolyonganak a rengetegben. Hadakoznak a sárkánnyal, de maguk sem hiszik, hogy akár egy fejét is lecsaphatnák a nacionalista szörnyetegnek. Az már végképp erejüket meghaladó feladat lenne, hogy ők tematizálják a közbeszédet. Magyarán: olyan célokat tűzzenek ki, amelyek elérésével visszaadnák a közösség önmagába vetett hitét. Hogy vágyaink teljesülnek, jogainkat érvényesíteni tudjuk. Ehelyett mit tapasztaltunk? Helyosztogató, zárt ajtós tárgyalássorozat a »belső ellenzékkel«, lemondok-nem mondok válság a városi és megyei önkormányzatban.

Soha ilyen súlytalan, tárgyalásképtelen vezetése a megyei szervezetnek nem volt. Mozgósító erejéről nem is beszélve. Csak a régi lendület segíti át a holtpontokon. De az túl kevés a jövő évi választásokra. A szövetség, a magyarság parlamenti jelenléte függ attól, hogy most, az utolsó órákban valami hitet adó programmal és magával ragadó cselekvéssel rukkoljanak elő. A polgármester-jelölés ürügyén létrejött magyar pártok közti összefogás nem elég. Bizonyíték rá az előválasztás első meghirdetésének kudarca.

Természetesen ehhez hozzájárult a néppárti fiaskó is. A nagy hévvel meghirdetett helyi rendőrfőnök-buktató tüntetés visszaszívása. Mert ugyan ki gondolhatta komolyan, hogy majd polgármesteri támogatással lehet egy ilyen hepajt szervezni? De spontán tüntetést igen. Akár minden napra. Igaz, ahhoz kell legyen vér a…

Kezdtünk gyávák lenni. Ezért ne csodálkozzunk, ha a nép nem akar minket követni. Még a szavazóurnákhoz sem. Szép szavakkal, ígéretekkel már nehéz lépre csalni a kiábrándultakat. Lám, még a kétnyelvű utcanévtáblák harcosainak tábora sem dobta meg a regisztráltak számát. Mert ennél több kell a közösségmegtartó jövőképhez.

Valakik újratervezésről beszélnek. Remélhetőleg erről nem a tanácsadók jóslatai alapján döntenek, hanem a lehetséges választópolgáraikat is megkérdezik. És nem csak kampányban kopogtatnak majd az ajtónkon lépre csalogató ígéretekkel.”