Újból csak ígéretek…

Miből jutna a jelenleginél több pénz vizsgálatokra, megelőző szűrésekre, ha a tavalyinál is kisebb az idei költségvetés, ami az utolsó helyre sorolja e tekintetben (is) Romániát Európában?
Hirdetés

„Ráadásul az évtizedek óta elhanyagolt, lerobbant kórházak rehabilitációja, ez a véget nem érő folyamat, továbbra is nagy összegeket emészt fel, érthetetlenül ugyan, mert az EU támogatja az egészségügyi intézmények korszerűsítését, csak jó és hitelt érdemlő pályázatokat kell benyújtani. Vagy már ezt is eljátszottuk? Ami pedig a családorvo­sokra vonatkozó, az érintettek körében elégedetlenséget kiváltó szolgáltatási szerződést illeti, sok jó arról sem mondható el, bár a viták után az orvosok elfogadták azt, a megszorítások nem segítik, inkább hátráltatják az egészségügyi alapellátás gördülékenységét.á

Egy olyan országban, ahol a lakosság közel fele falun él, a vidéki orvoslás lefejezésével jár, ha megszüntetik azokat a pótlékokat, amelyek segítik a falusi rendelők fennmaradását. Ez történik az április 1-jétől érvényben lévő jogszabály szerint, nem számít többé, milyen nehézségek árán oldható meg adott faluban a rendelő vízellátása, és az sem, honnan szállítják a fát a fűtéshez. Csak akkor jár egy-két lejecske pluszba a háznál végzett vizsgálatért, ha az egész falun keresztül földút vezet, ha félig köves vagy aszfaltos, akkor nem, és sorolhatnánk, hogy mi minden nem számít, csak dolgozzon megfelelő körülmények nélkül is ugyanolyan hatékonysággal az orvos, mintha egy ultramodern városi rendelőben fogadná a pácienseket.

A falvakban élők egészségügyi ellátásának lehetőségei csorbulnak, ha említett okokból kiürülnek a rendelők, amelyek többségében jelenleg is csak heti néhány órát rendel a községközpontból kijáró orvos, az új rendelettel pedig megszűnik annak lehetősége, hogy a családorvos laboratóriumokkal, szakorvosokkal kössön szerződést, akik eddig  a helyszínen is vállalhatták a mintavételt, szakvizsgálatot, ám ezentúl csak akkor tehetik meg, ha nincsenek szerződéses viszonyban az egészségügyi pénztárral.”

Hirdetés