„Ha a legdrámaibb esetet vesszük alapul, azt, hogy az orvosi műhiba következtében a páciens elhalálozik, kijelenthetjük, hogy végeredményben harmincezer euróra taksálták az emberi életet azok a szakértők, akik feltételezhetően nem a hasukra ütve, hanem alapos gazdasági számítások alapján jutottak el e bűvös számig.

A kérdés etikai vetületeire most nem térnénk ki, az viszont tény, hogy több országban is gazdasági szempontok alapján, költség-haszon számításokkal próbálnak választ adni arra, hogy mennyit is ér az emberélet. Az USA költségvetés-menedzsmentjével foglalkozó hivatal szerint 7-9 millió dollárt ér, az amerikai polgárhoz viszonyítva tehát jóval kevésbé értékes a romániai polgár élete. Ha ellenben a hazai bírósági gyakorlatot tekintjük, amikor is a bíró szubjektív döntésén múlik a fájdalomdíj mértékének megállapítása, a kártérítésként kifizethető összeg meghatározása előrelépést jelenthet, megkönnyíti a bíró dolgát, felgyorsíthatja a pereket. Mindazonáltal igencsak kíváncsiak lennénk arra, hogy milyen szempontokat vettek figyelembe a hazai szakértők, amikor számoltak…

Ennél sokkal súlyosabbnak tartom azt, hogy a szenátus által elfogadott törvénytervezet szerint ha a műhiba áldozata 12 hónapon belül nem tesz panaszt, az orvos tette elévül, ezt követően már nem ítélhető meg erkölcsi kártérítés. Ez az időszak kevesebb, mint 3 év, amennyi a polgári jogban a kártérítési követelés elévülése, és annyi, amennyi ideig gyakran elhúzódnak az Orvosi Kamara vizsgálódásai egy-egy feljelentés nyomán. Így aztán nem csoda, ha a betegek egyesületei bírálják a törvénytervezetet és tiltakoznak amiatt, hogy a szenátus jóváhagyta.”