// 2026. augusztus 12., szerda // Klára
Antalfi Imola Antalfi Imola

Mennyit ér az emberélet – Romániában?

// HIRDETÉS

Bonyolult kérdésben hozott döntést a szenátus akkor, amikor rábólintott arra, hogy az orvosi műhibák áldozatainak megítélhető fájdalomdíjat legtöbb 30.000 euróban állapítsák meg.

(Külön)Vélemény

Szerző: Antalfi Imola
2015. április 08., 07:18

„Ha a legdrámaibb esetet vesszük alapul, azt, hogy az orvosi műhiba következtében a páciens elhalálozik, kijelenthetjük, hogy végeredményben harmincezer euróra taksálták az emberi életet azok a szakértők, akik feltételezhetően nem a hasukra ütve, hanem alapos gazdasági számítások alapján jutottak el e bűvös számig.

A kérdés etikai vetületeire most nem térnénk ki, az viszont tény, hogy több országban is gazdasági szempontok alapján, költség-haszon számításokkal próbálnak választ adni arra, hogy mennyit is ér az emberélet. Az USA költségvetés-menedzsmentjével foglalkozó hivatal szerint 7-9 millió dollárt ér, az amerikai polgárhoz viszonyítva tehát jóval kevésbé értékes a romániai polgár élete. Ha ellenben a hazai bírósági gyakorlatot tekintjük, amikor is a bíró szubjektív döntésén múlik a fájdalomdíj mértékének megállapítása, a kártérítésként kifizethető összeg meghatározása előrelépést jelenthet, megkönnyíti a bíró dolgát, felgyorsíthatja a pereket. Mindazonáltal igencsak kíváncsiak lennénk arra, hogy milyen szempontokat vettek figyelembe a hazai szakértők, amikor számoltak...

Ennél sokkal súlyosabbnak tartom azt, hogy a szenátus által elfogadott törvénytervezet szerint ha a műhiba áldozata 12 hónapon belül nem tesz panaszt, az orvos tette elévül, ezt követően már nem ítélhető meg erkölcsi kártérítés. Ez az időszak kevesebb, mint 3 év, amennyi a polgári jogban a kártérítési követelés elévülése, és annyi, amennyi ideig gyakran elhúzódnak az Orvosi Kamara vizsgálódásai egy-egy feljelentés nyomán. Így aztán nem csoda, ha a betegek egyesületei bírálják a törvénytervezetet és tiltakoznak amiatt, hogy a szenátus jóváhagyta."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro
Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél
2026. július 27., hétfő

Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.