Az erdélyi magyar közösséget saját intézményei aknázzák alá

Nagy Debreczeni Hajnal esete csak egy friss példa ebben a folyamatban. Egy klientúrarendszerek által eltérített, korrekcióra képtelennek tűnő és nem hatékony intézményrendszer, egy politikai emlőkön csüggő sajtó, egy vízfejű elit tünete ez az eset.
Hirdetés

„Függetlenül attól, hogy formáljogi értelemben mennyire kóser, az ügy felvet pár kellemetlen kérdést, amely az erdélyi kisebbségi társadalom intézményes újragondolását is előirányozhatja. Mellbevágó például az a mély hallgatás, amely a közösséget szolgálni hivatott sajtóban figyelhető meg. Az így vagy úgy a politikai establishmenttől függő, piaci alapon nem önfenntartó sajtóorgánumok ebben az esetben sem voltak képesek részleteiben feltárni a gyanús ügyet, a sajtómunkások hallgatása mögött pedig a mélyben függőségről és különböző erősségű nyomásgyakorlásról lehet (meg nem erősített) pletykákat hallani.

 
A romániai magyar nyilvánosság szinte teljesen kimaradt az országot magával ragadó korrupcióellenes hévből, a rendszeres időközönként felmerülő gyanú vagy jogerős ítélet nem kerül kibeszélésre, és a közösségen belüli visszaélések sem jutnak túl a szigorúan etnikai kereten. A megvádolt közszereplők automatikusan előhúzzák a nemzeti kártyát, többségi elnyomásról, a kisebbségi társadalom megőrzéséről kezdenek el prédikálni, és ezzel el is kerülik azt a nyilvános számonkérést, ami román kollégáik életét pillanatnyilag megkeseríti.
 
Nagy Debreczeni Hajnalt megilleti az ártatlanság vélelme, és amíg a sajtó vagy a hatóságok fel nem derítik az ügy valós tényeit, addig nem állíthatjuk, hogy jogi kihágás történt volna. Ám az RMDSZ-hez közeli források azon érvelése, amely szerint a kisebbségi intézmények papíron történő felduzzasztása nemzeti érdeke lenne, erősen sántít. Az Átlátszó Erdély kérdésére RMDSZ-közeli személyek úgy érveltek, a román nyelvű szerkesztőséggel, adásidőért és erőforrásokért való küzdelemben fontos ütőkártya a rádiónál dolgozó apparátus mérete. A papíron alkalmazott, a rendes médiamunkásoknál jóval nagyobb fizetést kapó „potyautasok” ekképp változnak át a magyarság megmaradásának eszközévé.
 
És ez nincs rendjén.
 
Nemes ideálok önös érdekek általi korrumpálásáról van szó ilyen esetekben, és ez nem lehet az erdélyi magyarok érdeke. A legnagyobb baj nem az, hogy klientúrahálózatok szipolyoznak ki közösségi javakat, jutnak kisebb-nagyobb anyagi előnyökhöz, hanem hogy mindez végérvényesen szétrombolhatja a kisebbségi közösség megmaradását szolgálni hivatott intézmények minőségét. Világosan kirajzolódó tendencia ez Erdélyben: legyen iskolánk, legyen sajtónk, legyenek intézményeink, az már nem számít, hogy az ezek által nyújtott szolgáltatások minősége is megmarad-e. Az eredmény használható készségeket nem nyújtó, diákhiánnyal küzdő oktatási intézmények tömege, alapvető watchdog funkcióját elhanyagoló sajtó stb., amelyek következményeként egyre több polgár tekinti az egész kisebbségi létet kilátástalannak, és vándorol el vagy asszimilálódik a román többséghez.”

Hirdetés