„Eddig Klaus Iohannis nem rengette meg a világot. Elsősorban az USA melletti katonai elkötelezettségével tűnt ki, fontos megvalósítása volt a vállalt katonai kiadások teljesítésének kicsikarása a pártoktól. Vártuk, hogy a vállalt oktatási kiadásokról is hasonló paktumot kierőszakol az elnök – lévén maga is pedagógus –, ám hiába.
Azonkívül főként a külpolitikai kapcsolatok elmélyítésével volt elfoglalva. A Bukarest–Berlin–Washington tengely erősítésével. Ukrán kollégájával is barátian tárgyaltak. A kordiális megbeszélésbe természetesen nem fért bele az ukrajnai román kisebbség ügyének megvitatása.
Olvasson még:
- Varga László Edgár: Egy dohányipari óriás a füstmentes jövőért, avagy miért nincs Önnek semmiféle választása
- Hírek szerdán: Szebeni műemlék hídon akciózott Dorel, a mekkmester. A medvék már Bukarestben vannak
- Nasty, avagy a mioritikus tenisz állócsillaga, aki aztán lehullt a meddő hőzöngés pöcegödrébe
Nem vitatható el Klaus Iohannistól azonban, hogy eddigi tevékenysége alatt soha nem lépte át az Alkotmányosság határát. A hatalmi ágak szétválasztásának elvét sem sértette meg folyamatosan. Talán csak beszámolójában, amikor a Parlamentet támadta, amiért az úgy szavaz a bűncselekményekkel gyanúsított képviselők ügyében, ahogy a lelkiismeret diktálja, nem ahogyan a Korrupcióellenes Ügyészség. Az elnök ezzel ráerősített arra az egyre inkább elharapózó lakossági véleményre, hogy minden gondunk és bajunk forrása a velejéig korrupt Parlament. Innen már csak egy lépés magát a parlamentáris demokráciának a jogosultságát vitatni…
Kérdés, hogy jó ügyet szolgál-e az elnök, amikor ezt a népszerű, de igazságtalan és veszélyes téveszmét szolgálja. A magam részéről elfogadhatóbbnak tartom a Parlament által elfogadott törvények diktatúráját, mint holmi sötét erő igazságszolgáltatás leplébe bujtatott önkényeskedését.
Száz nap után kijelenthetem: nem vártam többet, nem vártam mást Klaus Iohannistól. Nem tartozom számos erdélyi magyar híve közé. Azok közé, akik azonnal ujjongani kezdtek, amikor megtudták, az elnök visszaküldte a parlamentnek újbóli megvitatásra azt a törvényt, amely Avram Iancut, az erdélyi románok 1848-49-es szabadságharcosát a román nemzet hősévé nyilvánította volna. Akik boldogan idézték a nacionalista Bogdan Diaconunak a véleményét, miszerint Klaus Iohannis ezzel az RMDSZ kedvében akart járni.
Várjuk ki a végét – mondtam magamban. S ez a Iohannis-nyilatkozat lett a vége: »Erdélyi vagyok, Avram Iancu-párti.«
Elnézést kérek a sok ezer magyar Iohannis-szavazótól, az elnök lelkes híveitől, akik továbbra is messiásként tekintenek rá, de én erdélyiként, transzilvanistaként nem vagyok Iohannis-párti.”