„Egyre kuszáltabbá és áttekinthetetlennebbé válnak mifelénk a korrupcióellenes harc frontján bekövetkezett legújabb történések. Nem a nyomozó ügyészek hibájából, hanem ama frissiben bevezetett gyakorlat okán, hogy a testület a beismerő vallomást tévőket és a másokat bemártókat valamiféle kedvezményben részesíti. Vélvén, ha valaki együttműködik, az már nem igazán veszélyes a társadalom számára, tehát szabadlábon lehet hagyni, legfennebb házi őrizetben, esetleg bírósági felügyelet alatt. A végeredmény szempontjából ez mindegy is lenne, de a honi maffiózókat ismerem, a kedvezmények nemhogy tisztáznák a bűnügyek részleteit, hanem sokkal inkább összekuszálják azokat.

Az egész eljárás az öregebb demokráciákból ismert, úgynevezett tanúvédelmi programra akar hajazni, de nálunk teljesen más eredményeket produkál. Legelébb kiderül, hogy a mi maffiózóinkban még a minimális betyárbecsület sincs meg, hogy bajba kerülvén a beköpés helyett inkább maguk viszik el a balhét. Ezek dalolnak, akár az erdei énekesmadarak, s ügyész legyen a talpán, aki az ígyen nyert információból kiszűrheti a tényleges igazságot. Most korábbi szövetségesek, bűntársak vallanak egymás ellen, vélvén, minél bőbeszédűbbek, annál elnézőbb lészen ővélük szemben az igazságszolgáltatás.

Elena Udrea ellen például valóságos daloló kórus fogott össze, s a volt kebelbarátokból és kebelbarátnőkből álló énekkar a szőke ciklont még olyasmibe is belemeséli, amihez – talán – semmi köze nem volt. Az üstökös természetű politikusnő ezért is kért »szembesítést« a tegnapi cimboráival, s hogy mit tudhattak meg ebből az ügyészek, az valószínűleg az ő titkuk marad.”