„Csak egy hajszál választotta el az eseményeket attól, hogy a jóvátehetetlenbe és a visszafordíthatatlanba csapjanak át, ahogyan a nacionalista kommunizmus legsötétebb, máig élő erői szerették volna.

A marosvásárhelyi véres márciusi eseményeket azon melegében vizsgáló parlamenti bizottság nem tett egyebet, minthogy összemosta a megtámadottak és a szervezők-támadók szerepét, s ami utána következett, az még szégyenteljesebb volt: csak a jogos önvédelmet gyakorlókat vonták büntetőjogi felelősség alá, a felbujtók, a támadók kushadhattak büntetés, felelősségre vonás nélkül, sokan közülük zsíros stallumokra várva, befolyásos pozíciókat is elnyerve az új hatalomban.

A tisztázás és a tisztulás helyett a ködösítés, az elkenés, a védtelenek közötti vétkes-keresés hónapjai következtek, s ha jól meggondoljuk, tartanak máig.”