„Amikor az ember idegen nyelvterületre költözik, elveszíti személyi identitásának nyolcvan százalékát: nem tudja úgy kifejezni magát, mint az anyanyelvén. A nyelv az önmeghatározás kulcsfontosságú eleme, aki országot cserél, teljesen egyedül újra végig kell menjen azon az úton, amelyet már egyszer megtett szüleivel, környezetével: újra be kell bizonyítania önmagának és elsősorban az új környezetének, hogy ki ő, és mire képes. Ma már nem igazán népszerűek a lokálpatrióták, bár nekik is sokat kell bizonyítani, de az ilyen módon megszerzett tudás és érték nem divatos. A saját nemzetünk, szülőföldünk szeretete elsősorban a kultúrán alapszik, a kultúra pedig egy olyan átfogó, általános ügy, melyet semmilyen divat nem sajátíthat ki. A divatok váltakoznak, a kultúra örök.

A globalizáció-ellenesség egy egészséges félelem, fékezni kell a tolerancia mértékét. Láthatjuk, a Nyugat is kezd rádöbbenni, hogy a bevándorlók nem csak olcsó munkaerők, akiket kiszolgáltatott helyzetbe lehet hozni, lehetnek belső ellenségek is, akik egy idő után akár tömegként is felléphetnek. Huszonöt éve beszélünk már a kommunizmus bukásáról, de a teljes bukás még ma sem tapasztalható. Arról viszont nem beszélünk, hogy a kommunizmus is a Nyugat szüleménye. Aki Nyugatra megy, nem szabadul meg a kommunizmustól, hanem belecsöppen annak egy másik formájába, és ugyanúgy van kapitalizmus ma már Keleten is. Az, ami nem lehet meg az embernek bárhol, az az otthon.”