„Úgy értékelik, hogy a tévé ezzel a produkcióval lejáratja, nevetségessé, ellenszenvessé teszi az ott becsületesen dolgozó, tanuló románokat és magát Romániát is. Egyesek a Channel 4 székháza előtt tüntettek emiatt. A román nagykövet tiltakozott, ezt tette a román külügyminiszter is. A romániai politikusok, sajtószereplők közül is többen szidják a brit tévéseket, követelik a film betiltását. Egyesek már akkor így reagáltak, amikor még nem is tudták, mi látható, hallható a filmben. Ebben van gyakorlat ezeken a tájakon, emlékezzünk arra a szomorú korszakra, amikor az egész országnak tiltakoznia kellett olyan Magyarországon megjelent erdélyi vonatkozású történelmi kiadványok ellen, amelyeket a tömegek nem is ismertek. Ez mifelénk nem akadály.

Tény, hogy az angol tévéfilm első része nem a briteknél példásan helyt álló honfitársakat népszerűsíti, nem sikertörténeteket, hanem három negatív példát mutat fel, olyanokat, akiktől az ottaniak inkább szabadulnának. Csak nemigen tudnak. Az egyik szereplő jól beszél angolul, Kanadából ment át oda. Utcaseprő, de hajléktalan. Egy másik, akinek kilenc gyereke van itthon, nagyobbik fiával ment Angliába. Nem ismerik a nyelvet, nem dolgoznak, elvannak valahogy. A harmadik, amint megkapja a havi szociális segélyt, azonnal postázza romániai családjának. Életmódjukról, a hozzájuk hasonlókról, az úton-útfélen kéregetőkről, a nyomorgó romákról még több mindent ismertet a dokumentumfilm, amelynek narrátora ugyancsak roma. Petru Alexandru Fechete (vagy talán Fekete Péter?) a Kolozsvár melletti pataréti gettóból menekült, szerencsét próbál az Egyesült Királyságban. Az otthoni körülményeinél rosszabbat nem találhatott. Nem is panaszkodik. Jól megtanulta a nyelvet, filmben is képes szerepelni.

Hogy a sorozat következő részeiben eljutnak-e a követendő példákig, nem tudom. Azt sem, hogy mi lesz a román tiltakozások reakciója. De nehezen hihető, hogy a brit közvélemény hagyja sérülni a demokrácia, a szólásszabadság, a média függetlenségének a szabályait. Azt csak nálunk gondolhatják így. Lehet, hogy éppen azok, akik nemrég a párizsi terrortámadá-sok után még azzal döngették a mellüket, hogy ők is Charlie-k.”