„Még ott sem, ahol a lakosság több mint 20 százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik. Pedig a közigazgatási törvény 19. cikkelye kimondja: »azokban a területi-közigazgatási egységekben, amelyekben a lakosság több mint 20 százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, a helyi közigazgatási hatóságoknak, alárendelt közintézményeiknek, valamint a dekoncentrált közszolgálatoknak biztosítaniuk kell az anyanyelv használatát is a kapcsolattartás során, az Alkotmány, jelen törvény és a Románia által is aláírt nemzetközi szerződések előírásainak megfelelően«. Na már most, ha a prefektúrák ilyen hatóságoknak számítanak, és az internetes honlap – természetesen közpénzből, a mi adónkból is történő – működtetése a közösséggel való kapcsolattartás kategóriájába tartozik, akkor ebben a fajta kommunikációban is érvényesülnie kellene a törvény szellemének. Még akkor is, ha a bíróság értelmezésében a prefektúrák honlapján közzétett információknak csak egy része minősül közérdekűnek. (A többi netalántán magánjellegűnek minősül? – kérdezhetjük jogosan.)

Negyedszázaddal a rendszerváltás, a gyertyás tüntetés, a fekete március után a nagy jogállamiságban íme eljutottunk oda, hogy, amint Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) elnöke kijelentette, a bíróság »korlátozóan értelmezi« az anyanyelvhasználatra vonatkozó hazai törvényeket. Az előzményekről annyit, hogy az ODT 2012-ben határozatban marasztalta el a Maros megyei prefektúrát amiatt, hogy honlapján kizárólag román nyelven tájékoztat, a kormánymegbízotti intézmény fellebbezett, de első fokon, a marosvásárhelyi táblabíróságon elvesztette a közigazgatási pert. A legfelsőbb bíróság azonban helyt adott a prefektúra újabb fellebbezésének, és hatálytalanította az ODT határozatát. Ha pedig a prefektúrák nem kötelesek betartani a közigazgatási törvényt, miért lennének kötelesek a megyei, a helyi önkormányzatok, polgármesteri hivatalok alkalmazni az anyanyelvhasználatra vonatkozó jogszabályokat?’