„A tárgyalások tétje véresen nagy: lehet-e békét teremteni Ukrajnában, vagy a fölszított láng továbbharapózik, s előbb egész Ukrajnát, utána a térséget, netán a teljes Európát fölperzseli!? Mert háború, az már van, megegyezésen alapuló béke kellene, olyan, ami kielégíti a felek érdekeit. S ilyen aligha lesz, hiszen bár jelen van Oroszország, de nincs jelen a konfliktus másik nagy gerjesztője, az Egyesült Államok, mely ugyancsak békét szeretne, de a maga ízlése szerint, az oroszok visszakoztatásával, Ukrajna nyugati érdekszférába való feltétel nélküli bekebelezésével. A megbeszélésekről hiányoznak ugyan az Egyesült Államok diplomatái, de bőven jelen vannak titkosügynökei, s azok sugallják az igazi nyugati álláspontot. Ha ez az álláspont nem jut érvényre, akkor az Egyesült Államok állig felfegyverzi Ukrajnát, s totális háborúba indítja az ukrajnai oroszok, majd Oroszország ellen. Ez – minden emberi számítás szerint – Ukrajna végét jelentené. Ennek a megjósolásához nem kell nagy stratégának lenni.

Az újabb moszkvai kísérlet elhozhatná a békét, ha lenne minimális közös nevező a megegyezés szándékában. Például az orosz többségű tartományok autonómiájának elfogadása és az övezet teljes demilitarizálása.

A szomszédos országok ugyancsak vegyesen ítélik meg a helyzetet, talán egyedül mifelénk nagyobb a hősködés a kelleténél, s káráló tévévitézek, kikopott politikusok, egyéb véleménycsinálók kötögetik erősen a gatyakorcot, hogy: „mi aztán…!” Pedig minket egyelőre senki nem fenyeget igazán, legfennebb a kölcsönös hősködés háborúgerjesztő csinnadrattája. Veszélyes hang a kardcsörtetés.”