„Persze az is lehet, hogy csak megjátszották a kiállásukat, akkor viszont hazudtak. Elvárható lett volna, hogy kilépjenek az általuk kritizált rendszerből, mondjanak le, vagy valamilyen hatásos akciót szervezzenek. Ehelyett viszont folytatták az ominózus kormányokkal való bratyizást, hozzájárultak további »minisztériumi, hatósági és bizottsági igazságtalanságok« létrejöttéhez, amelyek szintén büntetésekhez vezettek. Az újabb esetek kapcsán felmerülő kérdésekre is mindössze értetlenséggel és lelki vigasztalással feleltek. Pedig nagyobb lett volna a felelősségük mindazoknak, akik szervezeti vezetőként előléptették az érintett politikusokat, ezáltal pedig kiszolgáltatottá és büntethetővé tették önmagukat és a rájuk szavazókat.

A józanul gondolkodók számára nem hozhat semmiféle megkönnyebbülést egy ilyen ítélet. Az üggyel kapcsolatos egyéni tragédiákon túlmenően, nincs olyan következménye, tanulsága az esetnek, amely a hasznunkra válhatna. Talán annyi, hogy más szelekciós módszerekkel kellett volna dolgozniuk a káderosztály alkalmazottainak. A belső »előválogatások« helyett olyan nyílt pályázatokkal, amelyekhez mindenki hozzáférhetett volna. Így viszont csakis az elnökséget terheli a felelősség. Azokat a személyeket, akik elmulasztották az alakulat megfiatalítását, a valódi versenyhelyzet kialakítását, és a korrupciós esetek megakadályozását. Akik úgy érezték, hogy tudják a dolgukat, de bebizonyosodott, hogy tévedtek. Akik olyan mély szintre süllyesztették az erdélyi magyar érdekképviseletet, amelynél rosszabb már nem lehet. Majd jön egy újabb »tisztújítás«, és minden marad a régiben.”