Az értetlenek kórusává változott az a szervezet, amely valójában Nagy Zsolt legfőbb támogatója és védelmezője kellett volna legyen. Évek óta az ártatlanságáról nyilatkoztak, de eközben nem tettek egyetlen olyan konkrét lépést sem, amellyel a vele való teljes mértékű, önfeláldozó együttérzésüket bizonyították volna.
„Persze az is lehet, hogy csak megjátszották a kiállásukat, akkor viszont hazudtak. Elvárható lett volna, hogy kilépjenek az általuk kritizált rendszerből, mondjanak le, vagy valamilyen hatásos akciót szervezzenek. Ehelyett viszont folytatták az ominózus kormányokkal való bratyizást, hozzájárultak további »minisztériumi, hatósági és bizottsági igazságtalanságok« létrejöttéhez, amelyek szintén büntetésekhez vezettek. Az újabb esetek kapcsán felmerülő kérdésekre is mindössze értetlenséggel és lelki vigasztalással feleltek. Pedig nagyobb lett volna a felelősségük mindazoknak, akik szervezeti vezetőként előléptették az érintett politikusokat, ezáltal pedig kiszolgáltatottá és büntethetővé tették önmagukat és a rájuk szavazókat.
A józanul gondolkodók számára nem hozhat semmiféle megkönnyebbülést egy ilyen ítélet. Az üggyel kapcsolatos egyéni tragédiákon túlmenően, nincs olyan következménye, tanulsága az esetnek, amely a hasznunkra válhatna. Talán annyi, hogy más szelekciós módszerekkel kellett volna dolgozniuk a káderosztály alkalmazottainak. A belső »előválogatások« helyett olyan nyílt pályázatokkal, amelyekhez mindenki hozzáférhetett volna. Így viszont csakis az elnökséget terheli a felelősség. Azokat a személyeket, akik elmulasztották az alakulat megfiatalítását, a valódi versenyhelyzet kialakítását, és a korrupciós esetek megakadályozását. Akik úgy érezték, hogy tudják a dolgukat, de bebizonyosodott, hogy tévedtek. Akik olyan mély szintre süllyesztették az erdélyi magyar érdekképviseletet, amelynél rosszabb már nem lehet. Majd jön egy újabb »tisztújítás«, és minden marad a régiben."
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Elmélkedés a romániai felsőoktatásról, a külföldi agyelszívásról és arról, hogy miért van igaza Ilie Bolojannak az orvosok itthon marasztalásáról akkor is, ha az nem megvalósítható.

A sajátos romániai demokrácia egyik alapvetése, hogy az elvileg különálló hatalmi ágak látszólag egymással harcolnak az emberek kárára, de valójában kéz kezet mos alapon a politikai-anyagi klikkek irányítanak mindent.

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Az egykori diktátori luxusrejtek ma szabadon bérelhető.

„Hát szerinted lenne autópálya, gyár, új lakónegyed, pláza ebben az országban, ha hagynánk, hogy mindenki, bárki beleszóljon? Ha hagynánk, hogy az az ember, aki meg tudja csinálni és aki meg is csinálja, elbukjon valami rongyos egy-két milliós tyúkperen?”

Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.