„A hitelt igénylő látott egy kedvező megoldást, s lecsapott rá. A bank tudta, hogy az abban a pillanatban a világ legstabilabbnak látszó devizájával több ügyfelet tud szerezni. A jegybank pedig letudta a maga részéről az egészet azzal, hogy több ízben is nyomatékosította, mindenki abban a devizában adósodjon el, amiben a fizetését kapja. De ki is akart volna lejalapú kölcsönt igényelni, amikor a kamatok az egekben jártak, és a bankok sem igen foglalkoztak ezekkel?

A svájci frankos hiteleseket 2009-ben érte az első sokk. A svájci jegybank ezt követően vezette be az árfolyamgátat – amit csütörtökön törölt el –, ami viszonylagos stabilizációt hozott, de az árfolyam már soha nem tért vissza a 2000-es évek elején regisztrált szinthez.

A kialakult helyzetre viszont sem akkor, sem azután nem született átfogó megoldás. Kérdés, hogy most, amikor ismét reflektorfénybe került a devizakölcsönök hátulütője, sikerül-e megtalálni, hogyan lehetne megmenteni a kilakoltatástól hitelesek tízezreit. (És itt nem csak a frankhitelesekről van szó, hiszen az euró árfolyama is ingadozik.) Ebben pedig egyaránt felelős a kormány, a jegybank, illetve a pénzintézetek.”